Miután tucatnyi barbárt lemészároltak (javarészt a Kék Medve klánból) a hősök azon nyomban nekilátnak feltérképezni az apátságot, bizonyítékokat keresni, részletesebben megismerni az apátság viszonyrendszerét. Olyannyira elmerülnek a kutatásban, - miközben Sylvestris és Revnar eszméletlenül gyógyulnak sebeikből - hogy Tiennort is hátrahagyva erednek, a délre mutató nyomok irányába: ugyanis találtak egy levelet, mely a gyanú szerint az ereni helyőrség vezetője és Wer Shirkif közötti kapcsolatra mutat rá, megfűszerezve egy kis emberkereskedelemmel. Egy tucat barbár vonakodva kíséri Ybonékat délre, ők is csak Gangwell lándzsára támaszkodó szemöldökráncolása miatt, mivel nem kívánnak ellentmondani Ymbol akaratának. A vágtát nem töri meg a bokrok és apró dombok tarkította táj, sőt a messzeségben felbukkanó felhők még jobban ösztönzik a sietős rohanást.

Talán épp ezért, mindenesetre váratlanul éri a csapatot, a föld alól előtörő hatalmas óriáskígyóféleség, egy Vérvad. A szörny felbukkanását megelőzte valamiféle földrengésszerű remegés, melyet gyomrukban éreztek az utazók. A lovak azonban rezzenéstelenül ügettek tovább, csak a forráskánt feltörő, vakondtúrásszerű földhalom láttán torpannak meg és kezdenek őrült nyihogásba. A lovaikról leugró kalandozók azon nyomban nekiesnek a teremtmény felaprításának: Ybon paizsát előretolva magára vonja a teremtény figyelmét, míg Gangwell és Kita két oldalról próbálnak a háta mögé kerülni. A barbárok remegve állnak hátrébb, tisztelik és félik a szörnyet, így nem bocsátkoznak harcba. Néhány perc - illetve Gangwell bokorbalandolása után - sikerül legyűrni a fenevadat. A trófeák begyűjtése közben pillanatok alatt hűvös szél támad, s mire újra nyeregbe pattannak máris fagyos hidegben és szakadó hóban folytatják útjukat. Ismerős kiáltást hallanak maguk mögül: Tiennornak sikerült utolérnie a kompániát. Szakadó hóban folytatják útjukat, de amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen távozik a kellemetlen hideg. Fél óra múltán újra kellemes napsütésben ügethetnek, miközben a hótakaró alól előbukkanó fűcsomók a közeledő rekkenő hőségről árulkodnak. Gangwellnek sikerül kiszúrni egy lesben álló férfit, akit gyorsan elkapva tudomást szereznek a környék félelmetes boszorkányuráról, a Nagyúrról. Tarnuke-ba csak a Nagyúron át lehet eljutni, így kénytelenek szembenézni a pletykák szerint  a Sápadt Légió támogatását élvező helyi kiskirállyal. Hosszas tanakodás után, a barbárokat rabszolgáknak beállító terv kudarcba fullad, ám eközben lelepleződnek a "holtak" így az Ybon által fanatizált egytucat harcos felprédálja a maradék helyőrséget. Tiennor mágiával helyreállítja a felborított tákolmányt, így a félóra lovaglásnyira lévők talán nem sejtik meg ittlétüket.

Hamar kiderül azonban Bolk nem egy komoly erőd, sokkal inkább egy tanya, tele részeg banditákkal és néhány fogvatartott rabszolgával. A kiontandó vérmennyiséget csökkentendő, könnyen elvonják figyelmüket némi fényjátékkal és a Nagyúr elé járulnak. A hősök már nem bírják megállni röhögés nélkül Bolk szürreális világát, élén a nevetséges boszorkánynagyúrral, aki bár félelmetes koponya mögé bújik, hangja mégis ismerősen cseng Ybonéknak. A rögtönzött "rituálénak" hála, újabb daychini feketetallérhoz jutnak hozzá, így most már többedmagukkal is bejuthatnak Tarnukeba, továbbá a Nagyúr - pénzt szimatolván - néhány szál ill. morzsolt, nagyon ritka, ezüstszínű tulipánhoz is hozzájuttatja újdonsült "barátait". Nagyot sóhajtva hagyják hátra a tébolyt, s miközben napnyugtára elérik Tarnuket azon tanakodnak vajon mennyi őrült dologgal kell még szembenézniük ezen a káosz formálta pusztaságon.