Szép időben, egészen naplementéig lovagolnak a domboldalba süllyesztett fogadóig. A szűkös tér, csupán szálláshelyet biztosít, a szomjúság csillapítása többnyire a dombtetőn zajlik, de miután Birvant ura és kompániája megérkezik, természetesen a legjobb pálinkából kóstolhatnak az urak. A fogadóssal megbeszélik, hogy itt éjszakáznak, majd felgyalogolnak a három cseresznyefa közé kifeszített ponyva alá és elfogyasztják vacsorájukat. A nap már lebukott, így Adron papjainak múló fénygömbjei biztosítanak meghitt hangulatot. Sokféle nép van errefelé, leginkább az északról jött Hollószárny század jelenléte vált ki nemtetszést a helyiekből. Az adóügyekről és Taneke hercegéről szóló pletykák végül tettlegességig fajulnak, ám Tiennor és Gangwell elébe megy a vitának, majd Deran kapitány csatlakozik asztalukhoz. Kedélyes beszélgetésük végül baráti viszontlátásba fordul. Tiennor elköszön és tovább folytatja munkáját, Ybon pedig akkor búcsúzik, amikor Kalkira már kezdi vállalhatatlanul közönségesre inni magát, Gangwell pedig adja alá a lovat.

Másnap megérkeznek Birvantba. Termékeny talaj, annak kifogástalan gondozása és rendkívüli fegyelmezettség fogadja őket. A Kyel papok szorgalmas munkájának hála, a fűszerek termesztésére szakosodott uradalom első benyomás alapján teljes mértékben hű hírnevéhez. Tiennor rendkívül elégedetten lovagol be várába, de mégsem ez hanem az uradalom főpapnőjének lánya az ami sokkolja. Ybon és Gangwell kínosan, már-már sajnálkozva figyeli, ahogy Anhiaren látványa letaglózza a bárdot. Ugyanakkor Ybon szinte meg sem lepődik, hogy az elmúlt tíz esztendőben nem ő az első da Garrul, aki lábait e falak közé teszi.