A dzsungelszerű rengeteggé változott fennsíkon végre megpihenhetnek néhány órára a kalandozók. Az elf még sebesüléseiből gyógyul, Verava és Kita felfrissülnek, a többiek pedig a szentély felől érkező Sylvestris dühödt lépteire lesznek figyelmesek. Szokásosnál is morcosabb tekintetében szomorúság és harag vegyül, csalódott hangon mesél cselekedeteinek hiábavalóságáról. A kalandozók - miközben iszogatni és falni kezdenek - megpróbálják megvigasztalni és biztosítani arról, hogy hite nem néhány főpapnő döntésén múlik. Kis idő múlva oldottabb hangulatban járulnak Felúnia kőtábláihoz és, bár nem sikerül megfejteni azok titkát, Ybon néhány papírra, Tiennor pedig az elméjébe vési az ősi kyr jelek halmazát. Tiennor jövendőbelijéhez is elsétálnak, a Nagy Anya az 5 nap múlva esedékes rituáléról beszél, illetve arról, hogy mit is adhatna cserébe azokért az áldozatokért amiket a kalandozóknak eddig meg kellett hozniuk. Vonakodva, de átengedi az áldozatra szánt cserevárosi fiú életét, Daellen pedig igyekszik mindent megosztani a kalandozókkal, amit Felúnia kőtábláiról tud.

Átmeneti lakhelyükre, a tisztásra visszatérve egy Fekete Ölvy klánból származó barbárba botlanak, aki Otekaróért jött. Otekaro nem tágít Gangwell mellől és elárulja, hogy az a harcos akinek oldalán visszatér törzséhez, jogot formálhat a törzs vezetésére. Gangwell ettől függetlenül is igyekszik ártalmatlanná tenni a barbárt, aki természetesen halálát leli küzdelmük végén, Ybon kisebb örömére, mivel Tiennor és Syl ellenében fogadást kötöttek a párbaj hosszáról. Ezután a fejvadász meglepetésére a kardművész, Kita vall elbizonytalanodott érzéseiről és ennek feldolgozásáról. Úgy dönt hosszabb ideig el kell vonulnia meditálni, így átadja kardját, aminek még nevet sem adott - ezt Gangwellre bízza - és itt marad a Tulipános mezőn, hogy megszilárdítsa szellemét, mielőtt az darabjaira esne. A hősökhöz Sylvestris, Verava valamint a kiszabadtott Korgisz csatlakozik. A fennsíkról lefelé ügetve csodálatos kilátásban lesz részük. Fekete színű talajba süppednek patkóik, erdőségekkel szabdalt dombos mezők váltogatják egymást a horizontig, ahol feltűnik a Vakse páravonala, mögötte távolabb pedig talán hegycsúcsok vesznek el a felhőkben. Cserevároshoz közelítve már messziről megpillantják a vastag kőfalakat és tucatnyi füstcsíkokat, a hatalmas folyón evezősök, vitorlások százai úsznak. Ez a város sokkalta nagyobb, mint sejtették, egy valóságos kereskedelmi központja lehet a vidéknek.