Némi töprengés után a kalandozók - talán a hosszas hajóúttól felbátorodván - megtámadják a toroni háromárbocost. A fedélzeten többnyire csak matrózok tartózkodnak, a kapitányi kabinban pedig egy kövér kereskedőt találnak, akit a toroni elitosztag ideszállításával bíztak meg. Ybon magához ragadja a mágikus zárral rendelkező ládát, Gangwell hirtelen ötlettől vezérelve felmászik és leszaggatja a toroni zászlót, Tiennor eközben a csónakba pattant katonákat kínálja meg egy robbanással. Nagyot szól a varázslat, a koraesti órában pedig a fénye is messzire nyúlik. A törpék gyorsan kiürítik a hajó gyomrát, a kereskedőt futni hagyják, majd  a megmaradt csónakkal kikötnek az aprócska szigeten. A szentély bejárataként funkcionáló lépcső körülbelül 50 pálcányit ereszkedik, majd vízszintesen folytatódik a zöldes derengésbe burkolózó sötétben. Kiáltásokra és páncélcsörgésre lesznek figyelmesek, az egyik fordulóban megpillantanak négy katonát, akik éppen fedezékből próbálnak lenyilazni valakit. Tiennor bűbájának hála Gangwell és Wird gyorsan és hidegvérrel gyilkolja le a harcosokat.

 A következő teremben megpillantják az egykori tavi szörny részére emelt oltárt, valamint rátalálnak a sarokba szorított alidari célpontra és kisérőire. A tizenéves lány gyomrából gyilkos nyílvessző áll ki, még levegő után kapkod, de Ybon már csak a lelke üdvéért térdel a lány mellé, már ő sem tud mit tenni. Az alidari öregember beszámolója alapján Calyd Karnelian parancsára jöttek ide, hogy áldozatot mutassanak be a tó szörnyének, mely az egyetlen lehetséges módja a toroni csapatok megállításának. Sikertelenül próbálta feltartóztatni a rajtuk ütő katonákat, így titkos küldetésük elbukott. Ybon cseppet sem örül a hallottaknak pláne, hogy emberáldozatra készültek Karnelian áldásával, Tiennor azonban kíváncsian figyeli az öreg szavait, akinek tehetetlenségét Brenail szipogása töri meg. Az antoh papnő felajánlja önmagát, meggyőzve magát arról, hogy ezzel tud leginkább az Antoh Angyala segítségére lenni és amúgy sincs gyógyír az átkára. Gangwell megpróbálja meggyőzni, hogy biztosan van más út, míg Ybon felháborodik a lány ostobaságán, Tiennor pedig együttérzően nyugtatja barátait. Brenail azonban már döntött és valamiféle fanatikus higgadtság költözik belé, amint elsétál barátai mellett. Meztelen talpainak léptei viszhangzanak a teremben, Gangwell szomorúan szorongatja kezében Brenail nyakláncát, Ybon oda se néz, nem hajlandó elfogadni döntését. Még hallják ruhájának suhogását, majd némaságba burkolózik mindenki. Atakse izgatott kérdései törik meg a csendet, Ybon értelmetlen halálként nyugtázza az alidari csalódottságát.

Toroni hadihajók tucatjai állomásoznak a tóvidéken, Ybon messzelátója alapján legalább hatvan sokárbocos hajó gyűlt össze, tucatnyi evezős társaságában. Nyomasztó nyugalommal, békés távolságból figyelik az Alidarba hajózó kereskedők bárkáit. A krad lovag tovább fürkészik és bár a császári gályák mozdulatlanok, a fedélzeten komoly készülődés folyik. A kalmárok sietősre fogják, sokan toroni zászlókkal aggatják tele hajóikat és toroni nyelven kezdenek ordibálni egymásnak. Oder Relin komor ábrázata sem tántorítja el a hősöket, egyöntetűen kitartanak eredeti úticéljuk mellett. Tiennor megpróbálja Wirdet meggyőzni saját igazukról, ám a nyelvforgatásban is képzett fejvadász nem adja könnyen magát, csupán vérszerződés árán sikerül szövetségesükké tenni. A filozófiai vitát követően Wird igyekszik biztosítani a csapat bejutását a Belső Udvarba, cserébe visszakapja felszerelését és szabadságát.

Gangwell nyomban tudatja Brenaillal a csapat döntését, sikerül is megnyugtatnia, de Tiennor bocsánatkérését továbbra is elutasítja, a bárd irányába bizalmatlan marad. Ybon felajánlja tudását, hogy feltárhassa a papnőt átható átkot, így hosszú meditációba kezdenek, eközben Gangwell sem tétlenkedik, minden energiáját önnön felépülésére fordítja. A nap már félig lebukóban van, amikor Ybon fáradtan tudatja barátaival, hogy jelen ismeretei szerint a démonfejedelemmel kötött szövetséget csak a halál oldhatja fel. Tiennor - akár imponálni akar Antoh szolgájának, akár nem - kétkedve fogadja e szavakat, és Ymbol - névleges -  papjaként megígéri Brenailnak, hogy utána fog járni, hogyan oldhatná fel a démoni szövetséget, ám előbb Alidarba kell bejutni. A vágyak városába jelenleg szinte lehetetlen bebocsátást nyerni, így egyetlen rejtekút marad lehetőségként, mely a legendák szerint egy labirintuson át vezet. Ennek bejárata egy aprócska szigetecskén leledzik, mely pont akkor bukkan fel előttük, amikor a nap utolsó sugarai már csak Ediomad csúcsaira vetül rá. Az Antohnak szentelt sziget szentélyét azonban már ellepték a toroni katonák.

Vidám hangulatban ébreszti hajójának legénységét Oder Relin, mivel elérhető távoslágba került egy kifosztható hajó. A törpök tüstént fegyvert ragadnak, köteleket és csákylákat kezdenek felszedegetni a hajó különböző pontjairól. Ybonéknak természetesen nincs ínyükre a kalózkodás, így rövid tárgyalás után - és nem kevés aranyért cserébe - meggyőzik a kapitányt, hagyják futni a kifosztandót, majd Ghastalban feltölthetik készleteiket. Relin - bár húzza a száját - állítása szerint nem léphet Ghastal partjaira, így bizonytalanná válna az alku kalandozókra eső része, de végül rábólint. Néhány órával később északról érkező fürge hajókra lesz figyelmes a kapitány. Ybon messzelátójával megerősítést nyernek afelől, hogy a Toroni flottához tartozó elfogó karavellák valószínűleg az ő nyomukban vannak. Kevés esélyük lenne előbb Ghastalba érni, minthogy elkapnák őket, így Brenail felájánlja erejét a hajó felgyorsításának érdekében. Gangwell lekíséri a legyengült papnőt, s több óra szenvedélyes együttlétet "kénytelen" eltölteni vele, aminek eredményeképpen a hajó egyre gyorsabban és gyorsabban szeli a tengert. A nap lassan lebukóban van mire elérik Ymbol nyelvét, lerázzák üldüzőiket és hadihajók roncsai kezdenek előbukkanni a habokban. Relin kapitány azon nyomban kifosztaná az egyik szellemhajót, ám Tiennorral kétes üzletet kötnek, így először a kalandozók lépnek a fedélzetre. Gyorsan világossá válik, hogy a flotta Tengermellék szolgálatában állt, egyben Calyd Karnelian parancsnoksága alá tartozhatott és toroni hajókkal ütközhettek meg néhány nappal korábban. Az egykori kormányos naplójából egyértelműen kiderül, hogy Calyd Alidarban tartózkodik, és a sorozatos tengeri rajtaütések miatt, az esküvőt is ott tervezik megtartani. A hajó kifosztása után, a Fakó Zarándok Khir városa felé veszi az irányt.

Brenailt rendkívül legyengítette a menekülés - még Gangwell életerejének megcsapolása mellett is - nagyon sok pihenésre van szüksége. A mocsárvidéken való átkelést, csak a legtapasztaltabb hajósok vállalják, hiába rendkívüli mély a víz, az összeszűkülő nádasok és semmiből előbukkanó zátonyok komoly kihívást jelentenek, így a Khirig tartó út legalább öt napig is eltarthat. Ezalatt Brenail rengeteget mesél Alidarról, Ybon Relinnel próbál szóba elegyedni, Tiennort pedig megihletik az elmúlt napok történései, ismét tollat ragad. Délről az Ediomad félelmetes csúcsai magasodnak, az északi parthoz közelebb húzódva pedig végtelen mamutfenyőerdők bontakoznak ki. A mocsárvidéket lassan maguk mögött hagyják, megérkeznek a Khirtől száz mérföldnyire emelt mesterséges gáthoz, melyen kutya és farkaspofájú - mint utúbb kiderül, elátkozott - emberek állnak őrt, és vámolják meg az erre járó hajókat. Bár úgy tűnik a vízből kicsapodó párafelhőben burkolózik Khir városa, valószínűbb, valamiféle mágikus köd búrája alatt lapul ez a kereskedelmi gócpont, melynek csodáját tátott szájjal bámuljak hőseink. A város felett átívelő hatalmas boltív alatt található vízesésen a hajók mindkét irányban - aza fel és le is - képesek úszni. Hasonlót se láttak még, minden bizonnyal mágia, talán káoszkori elemek lapulnak e várost övező rejtélyek mögött. A kikötőben is kutyafejű emberek pakolásznak, ám a hajósok és utasaik mind  kalandozokhóz hasonló emberek, tehát a farkaskinézet valószínűleg a helyiek sajátja. Ybon hamar felfedez egy Krad szentélyt a közelben, az ott talált, önként száműzetésbe vonult bukott szerzetest meginvitálják egy vacsorára. A helyi fogadóban nagy a nyüzsgés, bár vagy tizenöt méter magas az épület, mégsincsenek emeletei, ugyanis rendezetlen árbocokhoz hasonló, oszlopokhoz erősített,  több tucat függőágyon pihennek a magasban az emberek. Ybonék farkaséhesek azon nyomban rendelnek valami frisset, Tiennor a zenészeket veszi szemügyre, Gangwell tekintete pedig folyamatosan gyanús elemek után kutat. Nem is kell sokat pásztáznia, érkezésük után néhány perccel, egy Vird nevű hölgy nyíltan Brenail fejét követeli, majd fejvadász csapatával lesből támad a hősökre. A közben zenésznek "beállt" Tiennor sikertelen mágiájának, valamint több szerencsétlen tényező együttállásának köszönhetően Vird első áldozata a krad szerzetes. Ybon asztalt borít, Gangwell vérontás nélkül földre küldi Virdet, Tiennor pedig tűzkitöréssel sokkolja a csatatérré vált fogadó látogatóit. A fejvadászok harcképtelenné válnak, Ybonék pedig behúzodnak a kocsmáros szobájába, azon nyomban kérdőre vonva Brenailt és kezelésbe véve Gangwell súlyos sebét. A papnő töredelmesen bevallja, hogy Alidar árulóját próbálta leleplezni, aki ráküldte vadászkutyáit, emiatt elmenekült, de vissza akar jutni a városba, hogy megoltalmazza Antoh Angyalát Torontól. A kalandozok bizalmatlanul térnek vissza a Fakó Vándorra, Ybon és Tiennor, a bárd mágiájának segítségével kivallatja a fejvadászt, eközben Brenail a sérült Gangwellt próbálja megnyerni szövetségesének. Ybonék a lesújtó hír hallatán - Vird állítása szerint az antoh papnő valójában egy vámpír - a hajó fedélzetére rohannak. A paplovag szent fénye  leleplezi Brenailt, Tiennor kardjával azonnal lesújt rá. Brenailnak éppenhogy sikerül félreugrania a halálos csapás elől, a földre kerül, a bárd pedig torkának szorítja pengéjét. A papnő megtörik, mindent bevall, ám közel sem vámpír lett ő, hanem egy démonfejedelem szövetségese, Ymbol egyik ősi szertartásának elvégzése után tett szert olyan erőkre, amiknek segítségével az Antoh Angyalát védő elit testőrségbe kívánt bekerülni, és ennek köszönhetően derítette ki, hogy a maszkok mestere nem más, mint Tagrid Lamar. A kalandozók megbocsátanak, bizalmatlanságuk szertefoszlik, Ybonba azonban mély lelkiismeretfurdalás költözik, de nem Brenail miatt, hanem a kocsmában hagyott halott szerzetes arca borítja szégyenbe Krad előtt, aki e éjszaka során nagyon messzire kerül a paplovagtól. A felismerés hatására Ybon azon nyomban otthagyja a hajót, visszasiet a kocsmába és méltó módon temeti el a bukott szerzetest, enyhítve ezzel lelkiismeretén. Pirkadatkor kelnek át a valótlan vízesésen, könnyedén "másznak" fel a magasabb vízállásra. A két alidari nőt egymástól elszeparálják, sebeiket meggyógyítják, majd megpillantván az Anuble-tóvidéken összegyűlt toroni flottát igyekeznek minden erejüket összegyűjteni.

A hősök sötét utcákon bolyonganak a kikötőben, időnként kiáltozások hallatszódnak a sötétben, ám a fogadókból kiszűrödő zajok gyorsan elnémítják a fájdalmas sikolyokat. Moló molót követ, egy vámszedő megszabadítja néhány aranyuktól, végül Oder kissé becsiccsentve, gyanúsan kezd méregetni egy hajót és fellép a fedélzetére. A kalandozók kétkedve követik, de a hajó gyomrában leledző törpöknek kiadott vezényszavak megerősitik hitüket, hogy nem mindennapi kapitánnnyal van dolguk. Lassan, gyanútlanul hagyják el a kikötőt, Oder rutinosan, minden szabályt betartva siklik ki a nyílt tengerre. Eközben Ybonék megismerkednek a felszabadított törpök múltjával, Gangwell pedig derűsen nyugtázza, hogy nagy valószínűséggel egy kalózhajóra sikerült feljutniuk. Az erv tengeri betegsége, a barbár ivászata és az elf pihenhetnékje megalapozza az est hangulatát.

Miután Brenailnak sikerül kikúrálnia az ervet és a többiek is ittak egyet Oderrel, vitába szállnak, hogy melyik kikötőbe is induljanak tovább. Végül úgy döntenek - ellentétben az ervvel, aki az Oderat seregéhez csatlakozna -, hogy Ghastalban lépnek partra, biztosítandó az antoh angyala és Calyd Karnelian egybekelését Alidarban. Közben egy Szindvili albatrosz szegődik a hajó mellé, mely az irányváltás után északnak repül, a hagyomány szerint tovább hordozva a balszerencsét valaki másnak. Gangwell hasznos holmik után néz, Oder kétes minőségben dalolálszni kezd, Brenail minden erejét a hajó felgyorsítására összpontosítja, Tiennor pedig megüzeni az Oderatnak terveiket. A szélcsendben süvítve szelik a tenger habjait, borozgatás közben néha felvillan egy távoli hajó világossága, Oder pedig bizakodva jegyzi meg, hogy holnap délutánra akár partot is érhetnek.

Miután a kalandozók felébrednek különös álmukból feltérképezik szállásukat. A viszonylag kellemes levegőért valamiféle szellőzőrendszer felelhet, a huzat forrása pedig a mennyezetet takaró szőnyeg felől érkezik. Tiennor mágiájának köszönhetően az őrök semmit sem hallanak abból, amit Ybonék művelnek a padokkal és asztalokkal. Gangwell felmászik, leszedi a szőnyeget és egy elbarikádozott széles szellőzőcsatornaszerűségre lel. Az egykori bárdnak köszönhetően az akadály semmivé lesz, a fejvadász pedig könnyedén becsusszan a lyukba, és elindul feltérképezni a járatot, mely néhány elágazás után elér egészen a főbejárat feletti kapuig. Mivel a vacsora hamarosan kezdetét veszi nem marad ideje a további járatok feltérképezésére, elindul hát visszafelé. Ybonék visszarendezik a szobát, mire megérkezik a stratéga, már nyoma sincs a mennyezeti kutakodásnak. A toroni nyájas csevejbe kezd, mesél az aréna szolgálói közé beépült Síró hölgy leányai nevű tolvajklánról, valamint a kalandozók holnapi helytállásának esélyeiről. 

A balra kanyarodó folyosó végén megérkeznek az illatok forrásához: kör alakú asztalnál ül a másik csapat, akik szintén áldozatnak jelöltettek. A vegyes társaság között akadnak elfek, egy északi harcos, barbár a kermirekről, egy zokogó pyarroni és egy elbüvőlő Antoh papnő. Breanil minden tekintetet magára vonz, a hangulathoz képest mosolygósan cseverészik és iszogat szomszédjaival. Gangwell rettenetesen éhes, így azonnal falatozni kezd, később a csupán szemlélődő Ybonnal csatlakozik Tiennorhoz, aki természetesen villámgyorsan szóba elegyedett Breanillal. Nagyon gyorsan épül ki a bizalom  kalandozók és a "követ" között, nyomban belekezdenek a szökés megtervezésébe. A vacsora végeztével - mely során élő polip, krumpli és valamilyen borzalmas rövidital is az asztalra került - Hryssol és Breina kíséretében hagyják el a termet. A stratéga felajánlja segítségét - néhány óra leforgása alatt sok követ megmozgathatott - és választás elé állítja sorstársait. A holnapi csatát biztosan megnyerhetik, amennyiben kiiktatják a zephylek egyik úrnőjét, aki nem mellesleg babát hordoz szíve alatt. A kalandozóknak eszük ágában sincs ilyet tenni, így diplomatikusan időt kérnek válaszukhoz és visszahúzódnak pihenőjükbe.

Nem késlekednek, egyesével felkúsznak a remélt kijáratig, ahol Gangwell leeresztett kötelén igyekeznek megpattanni. Az aréna falánál, a lemenő nap fényénél megpillantják a várost, melyet hatalmas, túldíszített épületek tarkítanak, szűk utcákkal karöltve. Ybon a terem felé kúszva jelez a másik csapatnak is, hogy itt a lehetőség siessenek, ha élve szeretnének kikerülni. Eközben Gangwell elsőre sikertelenül próbálja meg hatástalanítani az őröket, azonban Tiennorral karöltve, a kapunál álldogálók pillanatok alatt egy sötét sarokban találják magukat eszméletlenül. Közben Ybon hallja, hogy megkondítják az aréna vészharangját, ő is menekülőre fogja, sőt ugrani kényszerül, mivel a távolban felbukkannak az őrjárat lovasai. Tiennor, valamint Breanil mágiájának hála vízoszlopba zuhan a lovag, fájdalommentesen megúszva az esést. Nem volt ilyen szerencsés azonban az egyik elf, valamint fent maradt a reménytelenül zokogó erv is, de kénytelenek gyalogszerrel tovább menekülni. A nyakukban lihegő lovasoknak Ybon ősi litániája parancsol megálljt, azonnal halálra zúzva a paripák nagy részét. Az impozáns épületek között koszos kis kalyibaként csücsül a Medúza pácban fogadó, ahol meg is találják a Síró hölgy leányainak összekötőjét. Nem sikerül különösebben előnyös üzletet kötniük, így a tolvajklán elöljárója csupán egy hajót, illetve annak kapitányát tudja felajánlani segítségül.

A zephylek "ajándékaként" a hősök a tér szövetén átutazva bukkannak fel Shulur egyik arénájában. Alig ocsúdnának fel, máris valamiféle viadal kellős közepén találják magukat, ahol éppen a szabályokat (vagy nevezzék bárhogyis őket) ismertetik. A tenger sós illata, a nyomasztó hőség és forró homok, valamint a kör alakú nézőtérről üvöltő, többezres tömeg ellenére a kalandozók rögvest felmérik három, ellenük küldött gladiátor  pozícióját. Tiennor nyomban fantomalakot varázsol, Gangwell pedig a harang elkondulása után félkörívben rohanni kezd. Elsőként ő szembesül az aréna alattomos kialakításával, éles tűk záporoznak a hátára, majd Ybon is felfedez valami gyanúsat a homokban, így védekező állásba helyezkedik, a vele szemben álló Igra Kal nevű gladiátorral. A kalandozókhoz tartozó stratéga kezdetben reménytelen tekintettel kémleli az eget, majd ahogy felismeri kényszerű csapattársai erejét, megpróbál némi segítséget nyújtani nekik - nem sok sikerrel. Jakhir első lövése süvítve fúródik az aréna egyik falába a fantomtiennor mellett, miközben Gangwell párducsebességgel majdnem körbe futja a fél pályát. A számszeríjász második lövése eltalálja Ybont, mire a láthatatlanságba burkolózó Tiennor lángra lobbantja Jakirt. A harmadik körben tartózkodó köpenyes alak kántálása közben véget ér és Ybon páncélja hevülni kezd. A Krad lovag nem bírja támadásra késztetni ellenfelét - valószínűleg amaz is tisztában van az aréna felépítésével - így egy litániával bírja rá, hogy önként lépjen a földből enyhén kimagasló kőlapra, mire valamilyen permet csap ki széleiből, megégetve testét. A fejvadász a boszorkányra támad, ám a sötét tanok mestere túljár az eszén és újabb tűk csapódnak Gangwell hátába. Tiennor mágiájával a földhöz lapítja a sérült Jakirt, akitől Gangwell megszerzi fegyverét, végül elbukfencezik mert meghallja a mögé került boszorkánymester újabb kántálását.

Eközben a savfelhőtől megvadult gladiátor Ybonra támad, a paplovag pedig minden erejét beleadva visszatámad és lemetszi ellenfele karját. Azonban páncélja elviselhetetlen fájdalom kíséretében már narancssárgás színben kezd izzani. Tiennor az egyik belső kerítés kialakításában felfedez egy csőrendszert, aktiválásba hozza, mire a belső körbe jéghideg víz zúdul. Több se kell a paplovagnak, azonnal beleveti magát a hűsítő, térdig érő habokba. A boszorkánymester elbaltázott varázslata miatt - az ujjából kicsapó tüzes gömb elől, könnyedén bújt el a fejvadász - futásnak ered, ám Gangwell második nyílvesszeje átfúrja koponyáját. Jakir, a bárd mágiájától megszabadulva a fal mögött lapul, még egy dobótőrrel reménytelenül célba veszi a Krad lovagot, de mellvértjéről szánalmasan pattan le a penge. A körbevett lövész feladja a csatát, a tömeg egyik fele éljenzésben tör ki. Gangwell fegyvertelen, legyőzött ellenfele mögé sétál, mialatt Tiennor és Ybon, Jakir életének megkímélése mellett dönt. A felingerelt fejvadász, a kiáltozó tömeg legnagyobb elégedettségére lemetszi Jakir fejét, majd vérszomjas, bosszúálló tekintettel körbehordozza a tömegnek azt. A stratégák levonulnak a pályáról, Gangwell átkutatja a holtakat, Ybon és Tiennor, a toroni társaságában a nézőtér alatti alagútrendszer egyik helyiségébe mennek. A kellemesen hűvös "cella" terített asztallal, gyógyító balzsammal és két fiatal leánnyal fogadja a győzteseket. Ybon minden mást mellőzve imádságba kezd, hogy e sok-sok őrület közepette el ne veszítse józan eszét, Tiennor és Gangwell pedig a rabszolgalányok társaságában piheni ki fáradalmait. A stratéga magukra hagyja őket, hogy az esti lakomán higgadtabban tudjanak beszélgetni. Az ima és masszázs végén, a gyógyító kenőcsök áldásos hatásának köszönhetően mély álomba zuhannak.

A kedvező széljárásnak és Tiennor mágiájának hála, a szaglászó törpök mellett sikeresen elosonnak. A mesterséges folyón mindannyian felkapaszkodnak egy hatalmas farönkre és azon úszva jutnak be a Zephyl erőd kikötőjébe, ahol a nagy fennforgás közepette könnyedén jutnak el a barlangba, ahol a rönköket készítik. Itt kiderül, hogy a frissen utaztatott farönköket azon nyomban elégetik és a domb gyomrából, titkos alagúton érkező rönköket úsztatnak tovább délre. A kalandorok némi értetlenkedés és szárítkózás után, a Corlar által szerzett köpenyekbe burkolózva elindulnak az Antoh szentély felé. A sűrűn benőtt és évtizedek óta elhagyatottan álló templom kertjében, a kiszáradt kút mélyén megtalálják a rejtett járat bejáratát. Nem kevés  sötétben kúszás után az erőd tömlöcében kötnek ki és találkoznak a mézkereskedővel, akit rabszolgakereskedők ejtettek foglyul a pusztában. A mézkereskedő elmeséli, hogyan csatáztak tíz évvel ezelőtt az erődtől északra lévő rengetegben: egy felbukkant lobogó, mely nem tartozott egyik országhoz sem, mert a vörös és fekete színek sávokban helyezkedtek el rajta, arra buzdította a környező északi és toroni csapatokat, hogy öldöklő küzdelembe bonyolódjanak. A csata tíz napig tartott és mindkét fél erőit felemésztette. A zászló végül pusztító robbanásban megsemmisült, a parancsnokok - köztük Ybon da Garrul apja - megfogadták, hogy soha senkinek sem fognak beszélni erről az eseményről. A mézkereskedő úgy gondolja, hogy az új felbukkant zászló, Ybonék jelenléte és a törpök munkája valamilyen kapcsolatban lehet a tíz évvel ezelőtti történésekkel, így elindult Endarhir felé, de útközben fogságba esett.

A lépcsőn fölfelé kaptatva eljutnak az istállóból kialakított titkos Morgena szentélybe, ahol bődületesen nagy és ocsmány szörnyekbe botlanak. Tiennor mágiája biztosítja a meglepetést, Ybon ketté szeli egyik ellenfelét, Kita azonban elvéti csapását és majdhogynem halálos sebet ejt Corlar combján. A feljajduló zsoldosnak Ybon gyógyitala segít túlélni. A szörnyek mögött Tiennor megítélése alapján egy tér és egy idő manipulálására szolgáló kaput találnak, valamint törpöket és mindenféle fafeldolgozásra használható eszközt. Kicsit bizonytalanul de végül, Kasszírt és Corlárt hátrahagyva lépnek át az aktivált kapun, mely Tiennor ismeretei alapján a múlttal áll kapcsolatban. A roppant fájdalmas, egyben transzcendentális élmény, a "nemlét" megtapasztalása után a Zephyl erődben találják magukat, valószínűsíthetően ugyanabban az istállóban. A várost éppen ostromolják, óriási a káosz, itt is jelen vannak a törpök, épp az utolsó rönköt pakolják le egy szekérről. Egy közeli sikátorból sikítás hallatszik, majd a Kalkira nevet is hallani vélik. A kalandozók egy vörös hajú tizenéves lányba botlanak, aki éppen valamilyen megbízatás céljából igyekszik végezni áldozatával. Társa lefogja a szerencsétlent és Kalkirára parancsol, de a lány habozik, mire Gangwell egyszercsak odalép mellé és nyakába akasztja Ybon amulettjét. Kalkira tekintete teljesen zavarttá válik, csak egy köszönömöt nyög ki remegő ajkaiból, a nyomban távozó fejvadász irányába. Kiszemelt áldozatát otthagyva futásnak ered. A csapat bízván abban, hogy ezzel a lépéssel talán előnyükre változtatták meg a jövőt - illetve jelenüket - a portálhoz szaladnak. Sikeresen visszajutnak - feltehetőleg - saját idejükbe.

Az "utazás" padlóra küldi őket, alig nyerik vissza tudatukat, arra ocsúdnak, hogy Corlar paizsával Kitát arrébb löki társaitól, akik körül egy kékesen vibráló burok képződik. A burok túloldalán egy Morgena papnő vicsorogva érdeklődik, hogy mégis miajófenét képzeltek magukról, hogy csakúgy átsétáltak egy időkapun, mivel nem kevés áldozatával járt, hogy kicselezhesse az ősi törvényeket és egy úgynevezett zsebidőkaput tudjon működtetni csendben és titokban. A kalandozók számára így világossá válik, hogy a rönkök valószínűleg az elpusztult zászló által felszabadult energiában "fürödtek" és annak köszönhetően váltak különlegessé. Missillina a bíborköpenyes tanítványaként mutatkozik be és örömmel tudatja a hősökkel, hogy Ők maguk lesznek a Waran Uban, vagyis a  hadjárat előtti Tharrnak ajánlott áldozat. Kasszír vére sötétvörös patakként szökik a rúnák között, mire Missillina hármat dobbant botjával. A csapat talpainál lévő vésetek fellizzanak. Egy pillanatra süketen és némán állnak a semmiben, majd néhány másodperc múlva, a csillogó nap vakítja el szemüket, sós tengerillat csapja meg orrukat, hullámokat pillantanak meg, de ahogy tudatok és szemük kitisztul a hullámok valójában hatalmas embertömegek csápoló karjai. Ahogy a csengés abba marad fülükben, meghallják a több ezer fő hangját, a nézőtérről érkező harci dobok mély lüktetését. Ybon, Tiennor és Gangwell egymástól falakkal elválasztott arénában találja magát, ahol éppen egy viadal felkonferálása zajlik Shulur egyik városnegyedében.

A tűz körüli ücsörgés váratlanul csap át gyilkossági kísérletbe: Doar próbálkozására Ybonék végtelen nyugalommal és türelemmel reagálnak (közvetlen azután, hogy Tiennor mágikus erővel hátra lökte, Gangwell pedig ráugrott és kicsavarta kezéből a tőrt). A zokogó, érzelmileg teljesen instabillá vált tolvajlányt sikeresen lenyugtatják és Verava társaságára bízzák. Kita kissé értetlenül pislog, de aztán vállvonogatva csatlakozik a Zephyl erőd bevételéről szóló diskurzushoz, melyhez később Erd Fertan is betársul. Úgy döntenek, hogy együtt masíroznak és az erődtől néhány órányira fognak különválni, majd jelet adni az ostrom megkezdéséhez. Erd Fertan bólint és elindul felkészíteni a csapatát, Tara is elbúcsúzik, Morg Serpensel társalognak kicsit, sőt Elinus is felbukkan néhány szó erejéig, azután mindenki nyugovóra tér, mivel másnap kora hajnalban elhagyják Endarhirt. 

Másnap reggelre a kapun kiérve megpillantják seregüket, valamint Erd Fertan katonáit, akik csatasorba rendeződve fogadják a con-okat. Mindenféle ceremónia nélkül útnak indulnak, egészen estig menetelnek és a szabad ég alatt hajtják álomra fejüket. Hajnalban Sylvestris üzenetével érkezik egy futár Ybonhoz: Odlathon elesett. Eszerint a barbárok a vártnál korábban megindulhattak és erőteljes csapást mértek a Keselyű légióra. Ybon kissé csalódottan veszi tudomásul a hűvös üzenetet, így parancsára folytatják a menetelést. Az erődhöz érve elválnak a derékhadtól, néhány tucat vidra kíséretében a Cédrus liget felé veszik az irányt. Az erdőben lépkedve furcsa érzések kerítik hatalmába a hősöket, évekkel ezelőtti emlékképek foszlányai tódulnak elméjükbe. A fák között valaha véres csatát vívhattak, mindenféle fegyverek és csontvázak tanúskodnak erről: toroni és északi katonák csaphattak itt össze. Hamarosan az egykori csatamező képzeletbeli közepén megtalálják a favágó, vak törpéket, akik a Zephly-ház hajóihoz felhasznált fatörzseket dolgozzák fel, és úsztatják le a mesterséges csatornán, egészen az erődig. Bár világtalanok, úgy tűnik szaglásuk kellően kiélesedett, ezért a kalandozók inkább kikerülik őket. Hátrahagyva a vidrákat és Veravát a lovakkal, az erőd és az erdő között félúton találják magukat, azon tanakodván, hogyan juthatnának be az erődítménybe.

A megfáradt hősök újra találkoznak, kiadós fürdőt vesznek és közben beszámolnak egymásnak az elmúlt napok történéseiről. Néhány napig pihentetik megfáradt testüket és elméjüket, bőségesen falatoznak, közben Kita ismét csatlakozik a társasághoz, ő is átélt egy-két dolgot az elmúlt napok alatt, ez leginkább külsejében szembeötlő,d e egykét megjegyzése lelkében is megváltozott. Az oderat magához rendeli a csapatot és megnevezi a tisztségükhöz tartozó területeket, majd kezdetét veszi a haditanács melyen, a con mellett, Daldevir, ereni nemesek és Sarad Sor is képviselteti magát. A tűzmágus - nélkülözve mindenféle etikettet - mocskolódva esik neki a társaságnak, miközben Gangwell az ellopott dokumentumokat mutatná be, Tiennor azonban bárd énjét meghazudtolva hűvös megjegyzésekkel hárítja Sarad Sor kirohanásait, végül az oderat kizavarja az ülésről. A tanácskozás végül megegyezést szül: a barbárokat a keselyű légió ellen küldik, Ybonék a Zephly erőd ellen vonulnak néhány száz fővel és Erd Fertan támogatásával, a sereg gerince pedig a Dwyll Unió felé vonul, megelőzve egy esetleges Toroni rajtaütést. A tanács után,Doar vallomásával és a Rúnapaizsos beszámolójának segítségével felkészülnek Zephyl erődből.

Bár előző éjjel tisztázták, hogy egy időre különválnak útjaik, Ybon mégis meglepve ébred társai hiányára, akik ezek szerint már az éjjel útnak indultak. Ybon sem tétovázik, Veravával, valamint Kara kíséretében dombokon és sűrű cédruserdőn keresztül felkaptatnak a kopár sziklatornyokhoz, a magányos naptemlomhoz, ahonnan páratlan kilátás nyílik a vidékre. Este a kinti zarándokok között pihennek meg, másnap reggel pedig bebocsátást nyernek a szerény bejáratú sziklatemplomba. Néhány ezüst ellenében mindegyik szintet meglátogathatják. A belső szentélyben sabbyr porokat kapargatnak toroniak a nedves falakról, gyönyörű vízesés tölti fel a középen fekvő kutat, aminek aljából a kinti kút felé megy a víz, egy másik elvezető nyílás azonban a hegy gyomrába távozik.

A naptemplom könyvtárába nem engednek be senkit sem, oda éppen egy zavarodott, fiatal leányzó szeretne belépni. Tara egy belső szentélybe vonul leróni a kegyeletét, így tenne a paplovag is azonban kiáltást hall a könyvtár felől. A furcsa Doar sikeresen kinyitotta a könyvtár ajtaját, majd szabályos ámokfutásba kezdett, aminek eredményeként teljesen feltúrta a helységet. A könyvtáros őrökért kiált, Ybon azonban gyanúsnak találja a túlbuzgó szerzetest, feltartóztatja és bezárja az ajtót, az őrök pedig kint ragadnak. Doar elárulja hogy egy értékes tárgyat keres, mellyel északra menekülhetne. Ybon -valamilyen sugallat és az álmai hatására - a hátsó falon lévő freskó mögött egy titkos lejáratot talál. Sok-sok méteres kúszás után, egy több mint kétezeréves pyarroni templomban találja magát, többemelet magas szobrokkal, melyek ábrázolásai jóval eltérnek a mai istenalakoktól: az istenek kör alakban helyezkednek el, Orwella is helyet foglal a gyűrűben, Krad pedig hatalmas majd egész testét eltakaró paizsal és karddal áll apja oldalán. A terem közepén lévő medencét a plafonból lezúduló víz tölti fel, a padlót pedig egy bonyolult képeket és rúnákat magába foglaló hatalmas labirintusmintázat borítja, melynek egyes járatai a gyűrűn kívülre vezetnek. Ennek megfejtésével Ybon órákat tölt, de mivel rettentő összetett és zsúfolt a szimbólumrendszer, csak néhány értelmezési réteget tud elkülöníteni egymástól: az első, a történelem megjelenítése, melyben minden cselekedet összefügg, a második az ezen cselekedetek szabadsága, mely nem elrendelt, de helyes meghozataluk az istenek dicsőségére válik, a harmadik értelmezési réteg pedig a megfelelő döntések és cselekedetek meghozatala melynek eredménye az istennel való egyesülés. A lefáradt Ybon egy mélyebb meditálással feltöltődik, majd átkutatja a termet. A középen lévő medencében megtalálja a Doar által emlegetett rubintvörös amulettet, a terem végében pedig egy bőrkötetre lel, kevésbé ismert pyarroni rituálékkal: Az őrzők könyve. Indulás előtt magába szívja a történelmet, szemével elidőzik a hatalmas Krad szobron, majd átszellemülten visszaindul a könyvtárhelységbe. A megszeppent szerzetes maximum csak sejthetett valamit a templom múltjával kapcsolatban, ám Ybon bőkezűen megjutalmazza amiért "leengedte" őket a szikla gyomrába. Ybon a szabad ég alatt nagyon gyorsan álomba szenderül, másnap reggel pedig visszaindulnak Endarhirba.

Gangwell hajnalban ébred, Tiennor és Sylvestris sehol, Ybon még alszik, így Kasszír oldalán még hajnalban ellovagol. Indulás előtt az erőd árnyékában az inkvizítor óvatosságra inti és emlékezteti, hogy csak a feladatára koncentráljon. Egészen másnap hajnalig lovagolnak az erdőjáróval, ligettől ligetik, folyamatosan pásztázva a horizontot. A Fekete-hegyet nyugatról igyekeznek megkerülni, másnap viszont egész nappal pihennek és éjjel indulnak tovább. Keresztezik a kofák útját, majd kereskedők szekereibe botlanak, akik Csereváros és Odlathon felől, vagy felé haladnak. Gangwell elbúcsúzik Kasszírtól majd, úgy dönt felpattan az egyik szekér hátuljára és Tharr szerzetesnek öltözve, valamint némi borért, illetve aranyért cserébe bejut a táborba. A táborban békés a hangulat, nem úgy tűnik mintha épp csatára készülnének: folyamatosan megy az ivászat, a toroniak jókedvűek. A tábor közepe felé érve óriási dombhalomhoz ér, mellette kígyózó sorban állnak az emberek. A kurgánban Tharr szertartás folyik, és a rituálé alatt a katonák kifejezhetik tiszteletüket a dombhalom melletti sátor elé tűzött lobogó elé térdepelve. A sorban állva sikerül összeismerkednie egy barátságos, magasrangú Tharr pappal, Sabby Prebbel.

Amíg a pap lerója tiszteletét, a fejvadász a "kölcsönkért" aranymaszkkal az arcán belópózik a kurgánba, ahol a helyi főatya éppen valamilyen rituálét végez el Kalkirával. A rituálé során a fejvadász félelmeit próbálják meg gyökerestül kiirtani, hogy minél hatékonyabb zászlóhordozóvá válhasson. Amikor Gangwell már eleget hallott, belópózik az egyik tiszti sátorba és a napi parancsokat, utasításokat továbbá térképeket tartalmazó tekercshalommal elindul a táborból kifelé. Percek múltán kaotikus állapotok uralkodnak el, néhányan bizonytalanul feltartják a fejvadász, de amaz elképesztő higgadtsággal vágja ki magát és lovára pattanva hajnalig vágtat Endarhir irányába.

Tiennor még hajnal előtt útnak indul Gangwellt és Ybont hátrahagyva, Sylvestrishez csatlakozik a táboron kívül és a tikkasztó melegben napestig lovagolnak a Fekete-hegy lábáig. A fenyvesek borította hegyoldalban másnap alkonyatig kaptatnak, mire elérik a barbár falut, mely egykor toroni vagy erv város lehetett, de még ilanori stílusjegyek is felismerhetőek a megmaradt házak oszlopain, díszítésein. A fekete ölyvek által birtokba vett településes Sylvestrist ismerősként köszöntik, mivel már járt itt korábban Felice kultuszát hirdetve. Tiennort nem hagyja pihenni a varázslónő, így a bárd kénytelen holtfáradtan tanulmányozni az ajándékba kapott kötetet, ám mielőtt belekezdene a tanulásba még megismerkedik Rúnapaizsos Corlarral. Reggel néhány óra alvás után Sylvestris vázolja a helyi viszonyokat, ugyanis éppen a vörös agorgák vezére, Ruhan készül elvenni a törzsfő lányát, Otekaro Kerava-t. A szellemi vezető a törzsfő, akinek fia - ha nincs akkor az esetben leánya férje - birtokolja a katonai hatalmat. a hatalom átadása mindig békés. A megöregedett törzsfőkből sámánok lesznek és döntéshozatali joguk cseppet sem csorbul. Egyébként a férfiak számára folyamatos kiképzést biztosítanak, de a spiritualitás megismerésre is gondot fordítanak. Valószínűleg emiatt is a kermiri barbárok közül ők a legkiemelkedőbb harcosok. Tiennor a törzsfővel való tárgyalás alatt szeretné elérni, hogy az ölyvek Észak szövetségeseivé váljanak, ám alkudozás, meggyőzés és a pyarroni érdekek felsorakoztatása helyett a bárd egyenesen Ymbol akaratát hirdetve próbálja elnyerni a törzsfő szimpátiáját, sikerrel. Sőt Tiennor olyannyira elhivatottá válik, hogy képes lemondani a koponyáról és felajánlani Sylvestrist - a szomorú varázslónő beleegyezésével - Felice helyi követévé, lévén számára északon nincs hely. A törzsfő e felajánlás hatására egy arany Ymbol szimbólummal ajándékozza meg.

Tiennor ezután a törzsfő jobbkezét Wundár sámánt keresi fel, ő segíthet megértenie a Sylvestristől kapott könyvet, melynek címe: Az anyagi sík építőkövei. Egy különleges gyertya és a rituálé hatására Tiennor két héten keresztül egyfolytában tanul, ám a valóságban csupán egy óra telik el. A sámán megosztja álmát, egy üvegszilánkról, mely a Zephyl erőd mélyén pihen és a bíborköpenyes alakja köszön vissza belőle. Tiennor rettenetesen kimerülten támolyog ki a jurtából, ám sok ideje nincs, mert a törzsfő máris összehívta a falut hogy vérszerződéssel biztosítsa a megkötött alkut. Ruant bár eleinte kétségek gyötrik, de a koponyát megpillantva és tudván hogy Tiennor nem vesz részt közvetlenül a törzs életében - legalábbis egyelőre - meggyőzi a szövetség megkötéséről, így a bárd, Sylvestris, Ruan és Kerava megkötik a felbonthatatlan és legszentebb esküt amit barbár köthet, a testvérszövetséget. Ezután Tiennor Corlarral az oldalán sietve elindul vissza Endarhirba.

A teremtő akarat ünnepét megelőző napokban a hősök megpróbálják felkészíteni a tábort, hogy kellő tisztelettel fogadhassák az oderatot. Miután Ybon bőkezűen osztogatta áldásait, Tiennor pedig a harci kedvet rázta fel, igyekeznek az adminisztrációs feladatok mellett a tábort körbejárva biztosítani őméltóságát kényelméről, mivel egy 6-8 szekérre épített fapalotával fog érkezni. A sátrak tengerében kiadott néhány parancs után sebbel-lobbal alakíttatnak ki egy elegendő méretű tisztást, majd dolguk végeztével belebotlanak, egy rúdra feszített, kiéheztetett régi ismerősükkel, Morg Serpensel. A szikkadt testű, megkínzott "Nagyúrba" erv katonák futottak bele a pusztákon és nem átállottak azon nyomban egy póznához kötözni és a népharag állandó céltáblájává tenni. Gangwell lovára fekteti és egy sátori ágyba helyezteti egykori megmentőjét. Ezek után újabb falatozásba kezdenek, néhány méz- és céklasörös hordót gurítanak a tűz köré. Az ikrek konfliktusa kiélesedik, Gangwell Tara nyomába küld két vidrát szemmel tartás végett, Tiennor pedig a táborban már csak Bánatos Erenként csúfolt fiú lelkét próbálja ápolni. Sarad Sor egyértelműsíti, hogy Sylvestrisnek vele kell tartani és a lány bármennyire is ódzkodik a gondolattól, tisztessége Doranba szólítja. Kita kicsit engedett karót nyelt stílusából, ám amikor az oderat hírnöke szajhának nézi, kényeskedő természete seperc alatt eluralkodik rajta. A vacsora mértékletes ivászattal zárul.

Másnap Sylvestris és Sarad Sor közötti vita - melynek tárgya továbbra is Tiennor és az ősi aquir vér közötti összefüggés - tovább élesedik. Kasszír feltárja újdönsült társai előtt szörnyű titkát: egy évvel ezelőtt átkot bocsátott rá egy morgena papnő és ezáltal feledésbe merült Szetana iránti szerelme. Az erdőjáró beszámolóját azonban felemásan értelmezi a társaság, de biztosítják együttérzésükről a vidrák vezérét. Délidőben, hatalmas üdvrivalgás közepette érkezik meg az oderat, vánszorogva tolják be óriási jurtához hasonló szekérpalotáját. Talán a tikkasztó napsütés miatt, de Krad helytartója csupán néhány mondatban üdvözli híveit, majd visszavonul rezidenciájába. Később azonban meglehetősen szerényen, mindenféle cicoma nélkül csatlakozik Ybonékhoz és megnyitja az ünnepséget: Il derat fattyait törvényes örökösnek teszi meg, Tiennor, Gangwell és Ybon pedig megkapja a con címet. Fülsiketítő üdvrivalgás közepette további tisztavatásokra is sor kerül, ám előbb bizalmasan kíván szót váltani a kalandozókkal. Krad kegyelméből álmot látott és ez a látomás alátámasztotta a korábban egyességre jutó haditanács feltételezését. Most hogy megérkezett a derékhad hamarabb kell lépniük, minthogy Toron reagálni tudna: Gangwellnek teljes titokban kell információt szereznie a Keselyű légió további terveiről, Tiennornak a Fekete Ölyveket kell megnyernie szövetségesnek, Ybonnak pedig egy naptemplomhoz kell elzarándokolnia. A hősök tudomásul veszik a hallottakat és bár hajnalban indulniuk kell, belevetik magukat az éjszakai mulatságba: Ybon mindenki elé sört parancsol, Tiennor kockázásba kezd a semmiből felbukkant Elinussal, később a húrok közé csap és mindenki megrökönyödésére Gangwell is éneklésbe kezd. Mivel a hajnal első sugaraival elválnak útjaik, korán kezdett italozásuk hamar véget ér, a feketelunír órájára már az álomföldeken kóborolnak.

A fekete lobogó felbukkanása bár összezavarta az endarhiri helyőrséget, meg nem törte, így villámgyorsan nekiálltak a védelem megszervezésének: visszahívták a portyázó csapatokat, felderítőket küldtek ki a déli dombok irányába, tömegesen álltak be kovácsinasnak, a falak megerősítését folyamatos fűrészporos ködfátyol kíséri. Az emberek szívébe bár beköltözött a félelem, mégis akik idáig eljöttek, azok lelkében végül a bátorság legyűri a rettegést, így a Győztes csaták - és Arel kvartjának elbúcsúztatásának - ünnepét bár visszafogottan, de mégis alkoholmámorban ünnepli meg a tábor. Másnap - egyúttal Kyel kvartjának beköszöntekor -, villámgyors válasz érkezik északról. Az oderat ezúttal saját betanított - egy vagyonnal felérő - albatroszainak egyikét bízta meg a válaszlevéllel, mivel ezek a Beriquelről származó madarak hatékonyabban, legfőképpen sebesebben juttatják célba az üzeneteket. A levélben az oderat megbízza Ybon da Garrult, hogy áldja meg a helyőrség tagjait, készüljenek fel egy esetleges támadás visszaverésére, tartsanak ki, ne féljenek semmit, mert az északi sereg derékhada már úton van élükön az oderattal, és a Teremtő akarat ünnepére megérkeznek Endarhirba. Továbbá felkéri a seregek vezetőit, hogy ezúttal ténylegesen tegyék félre nem csak nézeteltérésiket, de önös céljaikat is, mivel csak egységesen tudnak kellő ellenállást kifejteni a gonosz erők fellépésével szemben. 

Endarhirba érkezik Sarad Sor és meglehetősen elérzékenyül rég nem látott egykori diáktársa láttán, olyannyira, hogy fel sem tűnik számára Sylvestris tettetett öröme. Syl arcán halovány szomorúsággal keveredő sajnálat jelenik meg Sarad Sor irányába, de az elfogult varázsló végül sikeresen felkéri, hogy együtt próbálják feldolgozni Argus Estior tábori hagyatékát, kárára annak, hogy Ybon kyr nyelvoktatása ezáltal háttérbe szorul. Kasszír Ybont hívja segítségül a környék térképének elkészítésére, valamint felkéri Gangwellt, ha van rá mód akkor képezze tovább a Vidrákat. Verava eközben igen jó viszonyba kerül az ikrekkel, sőt időnként a bánatos Errennel gyakorolják a bajvívást, amikor Gangwellnek éppen más dolga akad. Tiennor rosszullétei visszatérnek, így ismét álmatlan éjszakák sorozata vár rá, Sylvestris pedig - Sarad Sor sűrű morgásainak kíséretében - tanulmányozni kezdi az üvegcsét, az Igere szobrot és a feltevést miszerint a bárd mágikus hatalma immár nem korlátozódik a csillagok állására. Dar Elas, Tiennor és Ybon - valamint, ha éppen szíveskedik ráérni - Sarad Sor  támogatásával próbálja minden tudását, feleleveníteni és kiegészíteni, amit eddig a lobogókról élete során megtudott. Tara felkéri Ybont, hogy meséljen neki az északi hatalmasságokról, illetve Kita tiadlani beszámolóit is türelemmel végighallgatja. A nappalok gyakorlástól és munkától terhesen telnek, míg az éjszakák a várakozás és kétségek gyötrő súlya alatt vánszorognak. Kalkiráról semmi hír, a felderítők feltételezése szerint délnek indulhatott.

Raul kérésére Ybon megkezdi Inmarien kihallgatását. Isteni közreműködéssel az elf mindent beismerő vallomást tesz, kezdve Feina bujtatásával és a Toronnal történő szövetségre lépéssel. Raul azonban kegyes, börtönbe száműzi, illetve a zűrzavar csillapodtával elszállíttatja vérrokonaihoz, hogy ők ítélkezzenek az áruló felett. Gangwellék a dokkoknál elbúcsúznak Szetanától, illetve Tiennor az Árnyékkurtizánban kisebb "kezelést" kap súlyos sebére, Nir egyik szolgálójától.  Kasszír, valamint ötven Szürke Vidra kíséretében hagyják el Cserevárost és érkeznek meg napnyugtára Felice létrájához. A lépcsőnél tömörülő barbárokba botlanak, akik épp harcostársakat és ismeretlen ruházatú - fehér kobra címerrel díszített köpenybe burkolt - hullákat földelnek el. Egy sárga vérvad tájékoztatja őket a tegnapi rajtaütésről, néhány elestek, de a Tulipános mezőn senkinek sem lett baja, kivéve Gangwellék útitársát. A hősök fel is sietnek, a papnők sértetlenek, a lándzsának nyoma veszett, Kita arcát pedig eltorzították, és egy elátkozott maszkkal "lepecsételték". Gangwellék bosszút esküsznek dühösen és zavartan, próbálják felmérni helyzetüket, elhelyezni magukat az események sodrásában. Míg a nász tart sakkoznak, elf szavakat tanulnak, sőt Sylvestris elkezdi beavatni Ybont az ősi kyr nyelv ismeretébe.

Tiennort eközben a Nagy Anya készíti fel - tanácsokkal és vágykeltőkkel - az ötnapos nászra, mely során minden éjjel Daellennel kell elhálniuk a szent nászt. Ennek a rituálénak mostantól minden évben meg kell ismétlődnie, így a bárd fogadalmat tesz Daellennek is, hogy szimbolikus esküvőjük után minden évben felkeresik a Tulipános mezőt, megszilárdítva ezzel Felice és Ymbol szövetségét. Tiennor és Daellen együttlétei során szorosabbá válik kapcsolatuk: ha nem is szerelem, de őszinte barátság alakul ki a "házastársak" között, és mindkét fél olyan emlékkel gazdagodik, mely hatására még a legfagyosabb hideg téli éjszakán is melegség támad szívükben. A nász végén elbúcsúznak egymástól, Tiennor büszkén csatlakozik társaihoz, a barbárok pedig elkezdik (folytatják?)  a féktelen tivornyát és további törzsi házasságokat bonyolítanak le, mint például Otekaro és Ruhan a fekete ölyv klán, illetve vörös agorga klán egyesítését. 

Erd Fertan érkezik vágtatva két kísérőjével. Napokig lovagoltak a fennsík kizöldült árnyékban, biztonságba sikerült ideérniük és azon nyomba tájékoztatják Ybont ittlétük okáról: az Oderat áldásával egészen Endarhirig nyomultak előre, egyesített erv és dwoon csapatok. Fertan  lándzsásai Eren képviseletében, Ybon serege Calan vezetésével és Il derat hada kiegészülve dwoon nehézlovasokkal, amiket il derat fattyú ikrei vezetnek, ebből kikövetkeztetve hogy il derat jogos örököse meghalt. Ybonék nem haboznak lóra pattannak, Feinát és az elfet hátrahagyva, Szürke Vidrák kíséretében nekilódulnak, hogy csatlakozhassanak az előretolt helyőrséghez. Három nap utazás végeztével az északra eső fennsík síkfölddé szelídül, délebbre pedig patakok szabdalta füves dombok kezdenek kiemelkedni. A karcsú füstcsíkokat okádó cölöpökkel védett erőd közel ezer fegyveresnek ad otthont, a táboron kívül tucatnyi húsz fős csapat járőrözik, feltérképezi a vidéket. Calan, Hidak, sok obrissari ismerős arc köszönti Gangwelléket, rácsodálkoznak seregük zászlajára, majd megismerkednek Il derat fattyú ikreivel Errennel, a napkőbirtokos, körültekintő hadvezérrel és húgával, a Ranil-hívő harcossal. A testvérek láthatóan nagyon szeretik egymást, tapasztalatlanok és véleményük szemben áll egymással, főleg párfogóik ellenséges viselkedésének köszönhetően: Argus Estior a napkőre, mint korlátlan erejű taktikai fegyverre tekint, míg az inkvizíció küldöttje Dar Elas pont, hogy tart a dwoon ereklyétől. A kalandozók szárba szökkenő bizalma az inkvizítor irányába  csak még jobban megerősödik, miután Sylvestris elmeséli sötét titkát, amit a dorani egyetemen fedezett fel a napkövek kutatása közben. Sőt Dar Elas még Kitát is megszabadítja maszkjától, így a hősök Dar Elasszal egyetértésre jutnak és megállapodnak, hogy bármilyen eszközzel, de Argust el kell távolítani Erren közeléből. Vacsora közben Gangwell belópózik a mágus sátrába, de egy írnokon, néhány ősi tekercsen és egy fogatlan ereni ágyason kívül semmi olyasmit nem talál ami terhelő bizonyíték lehetne Argusra nézve. Másnap felkeresik Harpitont, ahol a toroni követekkel fognak tárgyalni és egy tucat vidrát a helyszín biztosítására, elrejtve hátrahagynak, valamint a fejvadász megvizsgálja az ősi romokat, ahol különös suttogásokat hall, eltékozolt lehetőségéről és gyávaságáról. 

Másnap két toroni légió tábornoka képviselteti magát a tárgyaláson két tucat számszeríjász kíséretében. A felek gyorsan megállapodnak néhány határvonalról, melyen túl nem szándékoznak tovább terjeszkedni. A toroniak magabiztosan ellovagolnak, Ybonék megvárják míg teljesen eltűnnek látómezejükből majd ők is megfordítják lovaikat. Harpiton tornyából hallatszó női kacaj töri meg a dombok közt uralkodó csendet. Ezeréves romok közül Kalkira lép elő néhány szürkeruhás alak társaságában. Gangwell azonnal íjat ragad és elengedi nyílvesszejét. Kalkira földbe szúrja lándzsáját, mire a dárda nyele alaktalanná válik, és szép lassan egy fekete színű anyag kezd "kinőni a rúdból" végül a feltámadó szél egy fekete lobogóba kap bele, a fejvadász nyílvesszeje Kalkira előtt néhány méterrel egy láthatatlan falba csapódva törik ketté, majd a vidrák által küldött nyílzápor is rövid időn belül válik tüzifává a lobogó láthatatlan paizsa körül. Ybonék ledermedve a történelmi jelentőségű eseménytől azon nyomban menekülőre fogják, Gangwell értetlenül áll a halálra rémült katonák láttán, de végül ő is felveszi a nyúlcipőt, Argus pedig hátramarad, hogy feltartsa a vörös fattyút. Vágta közben hátrapillantva még látják, amint a varázsló folyamatosan különféle mágikus energiával próbálja legyűrni a lobogó erejét. Visszaérve a táborba Sylvestris összerogy és visszanyeri eredeti bőrszínét, és arcát. Erren pedig remegő hangon zokogni kezd, amiért nem adta oda Estiornak a napkövet, amivel talán megmenthette volna pártfogóját.

Lefelé indulva a toronyból zűrzavar fogadja a hősöket. Az Ölyvek zavarodottan viselkednek, mintha a wyvern eddigi viselkedésében semmi kivetnivaló nem lett volna, ám amióta a belső udvart ostromolja már az elit testőrök se tétlenkednek. Elbarikádozott kapuk, kürtök hangjai zengenek, városlakók szaladgálnak menedéket keresve. A rettenetes fenevad olykor lecsap a magasból, borotvaéles fogaival pedig szabályosan kettéharap néhány szerencsétlent. A hősök rohanvást jutnak el az agorga faggyúkhoz, Veravát és Feinát biztonságba helyezve, valamint faggyútól átázva visszarohannak az udvar közepén álló szekérhez. Tiennor felhergeli a sárkányt, mire az többször megpróbál lecsapni a bárdra, Ybon pedig - mérhetetlen fájdalmára és a többiek döbbenetére - kegyelemből végez az egyik menthetetlen sebesülttel. Gangwell második próbálkozásra sikeresen beleakasztja kampós kötelét a pikkelyes teremtménybe, mely a szekérhez van kötve, Sylvestris acélsodronnyá formázza azt, a repülő szörnyeteg pedig pillanatok alatt a porban találja magát. Hárman vetik rá magukat az ide-oda csapkodó förmedvényre, mígnem Tiennor kezébe veszi a wyvern fejét, megnyerve ezzel a menedékbe bújt, tanácstalan Ölyveket. Azonmód hűséget fogadott barbárok gyűrűjében lépnek be Raul házába, ahol Dhuvinn Trem tartja fogva a város vezetőjét. Szó szót követ, Gangwell és Tiennor a henyélő Tharr papokat veszi célba, Ybon pedig lerohanja Tremet, kinek pislognia sincs ideje, mivel a paplovag kettévágja kardjával, vérvörösre festve a palota padlóját. Raul hálája jeléül megajándékozza a hősöket, arannyal, fegyverrel és egy ősi, üreges belsejű szoborral. Zeridar toppan be egyik társával együtt, rabláncon cipelve az áruló Inmarient, aki mindent tagad. Az elf kalóz lány nem igazán rendelkezik bizonyítékokkal mégis rezzenéstelen arccal adja át a fogolyt Raulnak, aki Ybont kéri fel az igazság felderítésére. Közben a Szürke Vidrák is örömittasan érkeznek jóhíreket hozva, sőt egy éjszakai ünnepségre is meginvitálják Tiennorékat. 

A dokkoknál Szetana elárulja, hogy Kalkira kiszedte belőle hol hagyták a lándzsát. A hősöknek se energiájuk , se kedvük a kiszámíthatatlan fejvadásszal foglalkozni, így az Árnyékkurtizánban hozzák rendbe magukat és készülnek fel az éjszakai mulatságra. A Gladiátor pengéjében a szokásosnak mondható hatalmas buli fogadja Csereváros megmentőit, a Wyvern elpusztítóit, Tiennor is a húrok közé csap, míg Ybont egy titokzatos aszisz bárd faggatja, Gangwell Zeridarral vált néhány szót. Zeridar egyik társa beleköt Tiennorba, aki azon nyomban párbajra hívja a szájhős kalandort. Később fáradtan és jólesően zuhannak az ágy pihentető ölébe. Másnap reggel Arultiriol, élve a toroni joggal - és hercegi származásával - a párbajt átruházza egy ork haverjára, Tiennor azonban nem hátrál meg és mágiáját segítségül hívva súlyos sebekkel, de annál nagyobb tapasztalatot szerezve halálos sebet ejt a zöld óriáson, Arultiriol legnagyobb bánatára. A párbaj véget ér, az udvaron elkezdenek felkészülni az elf áruló vallatására.

A hősök fáradhatatlanul próbálnak módot találni Feina megszöktetésére. A torony bejáratánál megpillantják a városban uralkodó kaotikus állapotokat. Toroni katona valószínűleg még mindig nem tette be a lábát Cserevárosba,  a dokkoknál nyílvesszők tucatjai záporoznak a vörös zászlós hajókra, a lakosság jórészének pedig sikerült bemenekülnie a belső városba, amit az ölyvek ismét eltorlaszoltak. Megpillantják a város felett köröző és szájából tüzet okádó Wyvernt, amint ismétlődő körívben repked az égen, pusztán jelenlétével elrettentve a város védőit. Időnként lángra lobbantja a másik keleti torony tetején pihenő Mantikór Karmot, ellehetetlenítve annak működését, majd folytatja reptét vissza-visszatérve repülésének kiindulási pontjára. Ezt megfigyelvén a kalandozócsapat a nyugati torony lépcsőin megindul a tetőre, hátha az ott pihenő ostromgéppel eltalálhatják a repülő szörnyet. Az utolsó szinten majd féltucat Tharr papba botlanak - illetve inkább rontanak, hiszen Ybon paizsával felökleli ellenfelét, míg Gangwell nemes egyszerűséggel az ablakon keresztül dobja ki az aranyszínben pompázó toroni szerzetest. Kalandozásik során talán először tapasztalják meg a rontó átkok és aljas varázslatok egész tárházát. Tiennor átmenetileg megvakul, Gangwell ellenfele köddé válik, Sylvestris és Ybon pedig egy fekete lángokkal beborított pengével kerül szembe. Kisebb nagyobb sérülésekkel megússzák a rajtaütést, majd feljutnak a torony tetejére.

A toronyból szemügyre veszik a folyót, ahonnan kürtszó hallatszik: egy kitagadott elf kalahora nevével ékesített hajó siklik be a dokkokhoz, tapasztalt harcosoknak tűnő elfekkel és emberekkel a fedélzetén, a kormányánál egy ismerős alakkal, a fosztogató kalózlánnyal, akit talán Ihirum is szívesen látna holtan. Bár Tiennor szíve azonnal elolvad a távcsőben látottaktól, Ybon a katapulthoz ugrik, Sylvestris fémmé alakítja a sziklatöltetet, Gangwell pedig előhúzza fekete íját. Ybonnak nincs szerencséje, csupán a repkedő szörny figyelmét sikerül felhívni. A bárd és a fejvadász macska-egér játékba kezd a láthatóan mozgásában korlátozott lénnyel. Ybon és a varázslónő az alsóbb szintekre menekül, Tiennor számszeríjával kilövi a sárkány szemét, Gangwell pedig felismeri az Obrissarban érzett rózsakvarc kellemetlen szagát. A megvadult sárkányfatty mintha megszabadulna lomha mozgásától, és újra gyíkszerű fürgeséggel landol a torony tetején. Egyik nyíláson fejét bedugva, tűzpermetet szór a hősök fejére, akik alig tudnak lemenekülni a lépcsőkön, Tiennornak még a vadonatúj nadrágja is megpörkölődik. Igyekezetükben Fekete Ölyvekbe botlanak a grádicson és villámgyorsan harcképtelenné teszik azokat. Gangwell szívében fájdalom lobban, amint kioltja "testvérei" életét, Tiennort pedig a koponyából áradó melankólia figyelmezteti: Ymbol követői talán nem érdemelnének halált. A földszintről hangok hallatszanak, újabb Ölyvek érkezhetnek, a kis csapat pedig tanácstalanul, fáradtan liheg a lépcsősoron, várva a talán elkerülhetetlennek tűnő további összecsapásokat.

Megérkezve Csereváros határába, a kis csapat belefut a település egyik felderítőegységébe, akik éppen akasztani készülnek egy uwel lovagot, mivel amaz erőszakosan próbálta hirdetni igéjét, tudatában annak, hogy Cserervárosban tilos ilyesmit cselekedni. Miután kiderül, hogy a csapat vezetője Korgisz apja, Tiennor bánatára (és ezüstjére) csetepaté nélkül nyernek bebocsátást a városba, azzal a feltétellel, hogy ellátogatnak a Boszorkányhoz, mivel Sylvestris kinézete cseppet sincs Kasszírék ínyére. Niir örömmel fogadja a megfáradt kalandozókat, Sylvestrist is bátran engedi a falak közé, sőt a hősöket egy közös esti "imára" is meginvitálja. Miután jól megebédeltek, szétnéznek, vásárolgatnak, majd Kasszír kíséretében ellátogatnak Korgisz anyjához, a város talán harmadik legbefolyásosabb emberéhez, Szetánához, aki a kikötő üzemeltetéséért felel. Szetana megajándékozza a kalandozókat egy hajóval, de a felajánlott szállást már nem fogadják el, így az Árnyékkurtizánba kapnak ajánlást, ahol Ihirum üdvözli őket és ajánlja fel szolgálatait kölcsönös nyereség reményében. A kocsma mögötti Krad templomban megismerkednek a város talán egyetlen pyarronita képviseletével és szert tesznek egy teljesen egyedi mechanizmussal rendelkező hajítógép leírására. Az impozáns, égbeszökő tornyokkal megáldott Weila szentélyt zárva találják, így a Gladiátor pengéjében kötnek ki. Itt a csapat mindegyik tagja hamar megtalálja saját szórakozását. Gangwell táncra perdül Nir egyik szolgájával, Tiennor benevez a holnap esedékes Dalpárbajra, majd beszélgetést kezdeményez egy elbűvölő elf hölgyeménnyel. Mindeközben Ybont és Sylvestrist borkostolóra invitálják a fogadó csendesebbik végébe. Hozzájuk gyorsan csatlakozik, a nagy népszerűségnek örvendő Mecahn, a Mantikór Karmának kezelője. Gangwell eközben kapcsol, hogy talán kissé óvatosabbnak kéne lenniük, ilyen ismeretlen terepen, így visszavedlik hidegvérű testőr szerepbe és barátai felé intézett óvó pillantások közepette feltérképezi a fogadót. Tiennor flörtölni kezd a hosszúéletűvel, közben megérkezik férje, Dhuvinn Trem, akivel nyájasan köszöntik egymást. A bárd csatlakozik Ybonékhoz, nyugtázva Gangwell köddé válását, visszaindulnak az Árnyékkurtizánba. A fejvadász ablaka tárva nyitva, így Tanava gyönyörtől eltelt kéjes sóhajai fogadja a kalandozókat.

Sylvestrist hátrahagyva csatlakoznak Niir éjszakai imájához, Ybon kivételével, aki azon nyomban eretnekséget szimatol. A paplovag Kradhoz intézi szavait, és amíg két társa gyanútlanul egy orgia szereplőivé válnak, addig Ybon felfedezi Feina jelenlétét a városban. Gangwell még sosem tapasztalt ekkora gyönyört, ugyanakkor a bárd is rendkívül derűsen távozik, a Morgenához intézett fohász alaposan lefárasztotta őket, Tiennort megihlette, Gangwell azonban ledobja fegyvereit és nagyon gyorsan álomba horkolja magát.

Másnap reggel Gangwell és Tiennor furcsa, viszkető érzésre ébred, melynek forrása nadrágjuk éke: a tegnap este kellemes emléke azon nyomban elátkozott reggellé változik. Dühösen és sietve rohannak, Niir pedig mosolyogva várja a csapdájába belesétált kalandozókat. Gangwell pengéjével venne elégtételt, de Tiennor igyekszik a szavak erejével meggyőzni barátját, végül egy zsák aranyat kénytelenek hátrahagyni. Mindezek után ellátogatnak Lyanassus Raul házába, ahol rég elfeledett istennők és istenek arcképei díszítik termeit. Eközben Verava a váltóban próbál szerencsét és minimális veszteséggel sikerül cserealapot szereznie, néhány ezüstöt hátrahagyva. A kiadós ebéd és hosszúra nyúlt éjszaka eredményeként ismét pihenőre tér a csapat, majd naplementekor ellátogatnak a Gladiátor pengéjébe. Rengetegen verődtek össze a kocsmában: matrózok, utazók, vándorénekesek, kalandorok, zsoldosok, szerencsevadászok. A népes társaság már ittasan, vidáman fogadja a bárdok párviadalát és bár nem túl kifinomult a hallgatósereg, mégis a legügyesebb bárdokat juttatják tovább a döntőbe. Tiennort megizzasztani sem sikerül, így könnyedén játssza le a színpadról az arra nem méltókat. Féltucat bárdot mind maga mögé utasítva és egy zsák arannyal gazdagabban ugrik le a színpadról. A bajnokot és társait pedig ingyen borral kínálják.

Megkoronázandó az estét, hálófülkéjében maga Inmarien várja egy gyors együttlétre. A kompánia már majdnem az álomföldek békés ösvényeit járja, ám a csendet Sylvestrs fájdalmas sikoly hasítja ketté. Syl arca még jobban eltorzul, bőre haloványabbá válik, a testét borító rúnák cseppet kidoromborodnak. Elátkozója közelebb érkezhetett, mivel az átok annál erősebb, minél közelebb van annak megidézője. Ybon megvizsgálja és úgy ítéli meg nincs birtokában annak a gyógyító erőnek, ami ezen segíthetne. Így a csapat Inmarien távozása után a varázslónő szobájába marad. Még napfelkelte előtt oson be egy árny, Gangwell bódultan ébred és magát Kalkirát pillantja meg arca előtt. Mindenki más csendesen pihen, senki sem ébred fel a fejvadászok beszélgetésére. A lány kezdetben gyengéden közeledik Gangwell felé, de amaz semmilyen együttműködést nem mutatva kénytelen ájultan a padlóra dőlni Kalkira súlyos csapásától. Másnap reggel zsivajra ébrednek, az ablakon kibámulván pedig feltűnik a hangorkán forrása. Vörös lobogós hajók érkeznek kelet felől, sárga oroszlánnal a közepükön, körülbelül kétszer száz emberrel próbálnak partra szállni. A Mantikór karmai lángolnak, a dokkok felől pengék csattanása és íjak pendülése hallatszik. Ybonék gyorsan kapva kapnak a lehetőségen és Raul háza felé sietnek. Útközben Kasszírba botlanak aki századával valószínűleg a város védelmét próbálja éppen megszervezni. A polgármester kapuja zárva, Fekete Ölyvek őrzik, a dühös nép hiába könyörög nekik védelemért. Gangwell kimászik a dokkok fölé magasodó falakra, miközben Tiennor az Ölyvek figyelmét igyekszik elterelni. A fejvadász fél perc alatt a kapu túloldalán terem, majd miután zárva találja azt hergelni kezdi a népet. Ybon hirtelen ötlettől vezérelve nekiront az egyik barbárnak nekipréselve, végül feldöntve a kaput, ami Gangwellre zuhan. Tiennor sikertelenül próbálja feltartani a beözönlőket, Sylvestris jéggé változtatja a Gangwellre zuhant kaput, így az szilánkosra roppan a paplovag súlya alatt. Dhuvinn Trem tornya felé veszik az irányt, betörik ajtaját és Feina nyomait kezdik kutatni. A toroni ereklyékkel teli teremben végül a föld alá vezető lépcsőt célozzák meg, Ybon sugallatára. A halálos csapdát követő folyosó végén, rúnákkal ékesített elágazásba botlanak, valamint egy vérrel teli medencére. Az egyik sarokban hatalmas kutyaszerű fenevad szuszog, jöttükre azonnal felébred. Ybon egy nevesített démont vél felfedezni a szörnyben, s miközben a teremtmény elpusztításán gondolkozik, a harc hevében véletlenül megsebesíti Veravát. Tiennor végül lángoló tűzkardjával szeli ketté az ocsmány dögöt. A tetemet hátrahagyva jobbra fordulnak, a kékes fény forrásába igyekeznek.

Gangwell csapdát szimatol, a cella előtt elterülő hatalmas pocsolya elragadja a Vérfogat, ám a  fejvadász nem engedi azt. A csapattársak hitetlenkedve néznek, ahogy a bokáig érő vízben elmerül társuk, majd fél perc múlva előbukkan annak mélyéről. Ezalatt Ybon a járat másik végében egy palló segítségével szabaddá teszi az utat:

Rengeteg szenvedés és harc után, jónéhány hónap elteltével az ifjú elf leány ismét megmentői öleléseiben tudhatja magát. Feina nem tudja nevessen e vagy sírjon, mivel tisztában van vele, hogy jelenléte talán az eddigieknél is nagyobb veszélyt hozhat kiszabadítóira.

A dzsungelszerű rengeteggé változott fennsíkon végre megpihenhetnek néhány órára a kalandozók. Az elf még sebesüléseiből gyógyul, Verava és Kita felfrissülnek, a többiek pedig a szentély felől érkező Sylvestris dühödt lépteire lesznek figyelmesek. Szokásosnál is morcosabb tekintetében szomorúság és harag vegyül, csalódott hangon mesél cselekedeteinek hiábavalóságáról. A kalandozók - miközben iszogatni és falni kezdenek - megpróbálják megvigasztalni és biztosítani arról, hogy hite nem néhány főpapnő döntésén múlik. Kis idő múlva oldottabb hangulatban járulnak Felúnia kőtábláihoz és, bár nem sikerül megfejteni azok titkát, Ybon néhány papírra, Tiennor pedig az elméjébe vési az ősi kyr jelek halmazát. Tiennor jövendőbelijéhez is elsétálnak, a Nagy Anya az 5 nap múlva esedékes rituáléról beszél, illetve arról, hogy mit is adhatna cserébe azokért az áldozatokért amiket a kalandozóknak eddig meg kellett hozniuk. Vonakodva, de átengedi az áldozatra szánt cserevárosi fiú életét, Daellen pedig igyekszik mindent megosztani a kalandozókkal, amit Felúnia kőtábláiról tud.

Átmeneti lakhelyükre, a tisztásra visszatérve egy Fekete Ölvy klánból származó barbárba botlanak, aki Otekaróért jött. Otekaro nem tágít Gangwell mellől és elárulja, hogy az a harcos akinek oldalán visszatér törzséhez, jogot formálhat a törzs vezetésére. Gangwell ettől függetlenül is igyekszik ártalmatlanná tenni a barbárt, aki természetesen halálát leli küzdelmük végén, Ybon kisebb örömére, mivel Tiennor és Syl ellenében fogadást kötöttek a párbaj hosszáról. Ezután a fejvadász meglepetésére a kardművész, Kita vall elbizonytalanodott érzéseiről és ennek feldolgozásáról. Úgy dönt hosszabb ideig el kell vonulnia meditálni, így átadja kardját, aminek még nevet sem adott - ezt Gangwellre bízza - és itt marad a Tulipános mezőn, hogy megszilárdítsa szellemét, mielőtt az darabjaira esne. A hősökhöz Sylvestris, Verava valamint a kiszabadtott Korgisz csatlakozik. A fennsíkról lefelé ügetve csodálatos kilátásban lesz részük. Fekete színű talajba süppednek patkóik, erdőségekkel szabdalt dombos mezők váltogatják egymást a horizontig, ahol feltűnik a Vakse páravonala, mögötte távolabb pedig talán hegycsúcsok vesznek el a felhőkben. Cserevároshoz közelítve már messziről megpillantják a vastag kőfalakat és tucatnyi füstcsíkokat, a hatalmas folyón evezősök, vitorlások százai úsznak. Ez a város sokkalta nagyobb, mint sejtették, egy valóságos kereskedelmi központja lehet a vidéknek.

A nap még nem izzaszt annyira, az üldözők pedig - ha vannak egyáltalán - bőven lemaradva, így a csapat nagy része jólesően mártózik a hűvös tóban. Verava, Ubluknak hála egy tucat öklömnyi tojást talált, így bőséges reggelit tud felszolgálni. Az elf tanácsára nem késlekedhetnek, így az obrissari katonákat és barbárokat visszaküldve, előre vágtatnak, a Szerencse kanyon irányába, kikerülve a Ghorbut arénát. A sivatagból vészjóslóan emelkedik ki a szikkadt fennsík, melyet néhány magányos kiszáradt lombkorona ékesít. A kanyon bejáratánál karaván várakozik, amiről gyorsan megtudják, hogy épp a mai nap folyamán szándékozik átkelni, mivel a Kék újhold szerencsét hoz a vállalkozó kedvű kereskedőknek. Féltucat szekér, kétszer ennyi zsoldossal kíván nekivágni a keskeny átjárónnak, ám készülődésüket dübörgés zavarja meg. Az északi horizonton porfelhőbe öltözött lovasok tűnnek fel, legalább félszáz harcos, a Kermiren egyedülálló, hatalmas paripákon vágtatva. A karavánvezetők nem késlekednek, azonnal indulást parancsolnak, a szedett védett kóceráj gyorsan eltűnik a sziklák között, bízva a barbárok babonájában, mely távol tartja őket e helytől, így végól egészen éjfélig zavartalanul menetel a kompánia.

Éjfélre a kanyon közepéig érnek el, ahol egészen szokatlan, talán ősi csillagjegyek borítják be az eget. Hűsítő vízesés, meleg tábortűz és egy aprócska barlang között térnek nyugovóra. Mindannyian kellemetlen álmoktól gyötörve riadnak fel és pillantják meg az embereit halomra öldöső karavánvezető nőt. Az elkeseredett asszonyt - Ybon szerint valójában démont - varázsfegyvereikkel gyorsan küldhetik a túlvilágra, ám halálával egy egész sereg holtat ébresztenek fel, akik a barlangból özönlik el a kanyont. A vízesésben tanulmányozott Teremtéskő alapján Ybon ősi imába kezd, mely hatására két tűzgyűrű lövell ki a paplovagból, az egyik fel az égbe, míg a másik a föld felett ameddig a szem ellát. A holtakon átfutó szent fény örök nyugalommal ajándékozza meg az elátkozott légiót. Néhány perc után a barbár lovasok is megéreznek Sylvestris és Revnar vezetésével. Tiennor mágiája a barlangba rejti társait, ő azonban árnyékba burkolózva kilép és felfedi magát a varázslónő előtt. Miután nem hajlandók átadni a lándzsát, Sylvestris egy ős jóslathoz folyamodik, melyre a bárd helyesen válaszol, így felkerekednek, hogy még hajnal előtt elérjék az Örök éj mezejét. A kanyonból kiérve, Felice létráján felkapaszkodva, az újhold gyűrűjének fényében hamarosan elérik az Örök éj mezejét. Ybon rettenetesen elfáradt, ugyanakkor, sosem érezte magát ennyire Kradhoz, illetve Kyelhez közel, Gangwell pedig alig tudja követni az eseményeket. Sylvestris felszólítja Tiennort, hogy lépjen elő és a lándzsát szúrja a szobrok által körülvett mélyedésbe. Ezalatt a gepárd felugrik egy üres talapzatra két macskaalakú szobor közé. Gangwell lesegíti Ybont a lováról, aki sietve papírt ragad és igyekszik mindent lejegyezni amit csak lát. Ami itt következni fog az valamiféle rituálé előkészítés lehet, így tekintetüket Sylvestrisre szegezik - aki talán először amióta ismerik - halvány mosolyt elengedve, ősi szavakat mormolva előhívja a földbe szúrt lándzsa erejét. Fűszálak pattannak ki a földből, magok kezdenek hullani az égből, pillanatok alatt fákká nőnek a gallyak, mintha felgyorsulna az idő, úgy duzzad lugassá ez sivatagos terület.

A kalandozók leesett állal figyelik, ahogy a szobortalapzaton csücsülő gepárd szép lassan emberszerű formát vesz fel, végül egy gyönyörű, kyr leányzóvá válik. Közben Sylvestris egy csodálatos énekkel előkészíti Felice házasságát. A környékre jellemző csendet fülsiketítő karattyolás, ciripelés, huhogás és farkasordítás tölti be, a felkelő nap pedig magával hozza a madarak csicsergésének teljes hangzavarát.

Narancssárgában fürdő várfalba ütköznek hőseink: az éj leszállta előtt érkeznek meg Tarnuke-ba és azon nyomban megvesztegetik a félork kapuőrt. A rabszolgáknak kiadott barbár útitársaikat összekötözve a főtéren hagyják, majd elindulnak feltérképezni a települést. Sietniük kell, mivel a falak egyre nagyobb árnyékokat vetnek és éjfélre ki kell derítenük hol találkozott volna Deressir és Wer Shirkif. A helyi kiskirály goblin inasánál sikereresen bevágódnak, így Kruon, a város vezetője soron kívül fogadja őket: miközben Inasa ismerteti az átutazókra vonatkozó szabályokat, Tiennor azon nyomban megszegi az elsőt és mágikus erejének hála meglesi Kruon feleségét. Ekkor még nem tudták, hogy a különböző megtévesztő és átverő varázslatokkal csínján kell bánni goblinok társaságában, mivel azok könnyen átlátnak a valóságot eltakaró mágikus szöveten. A város jelenlegi vezetőjétől - mivel Nogor, Ghorbutban tartózkodik - megtudják, hogy a titkos találkozóra valószínűleg a ketreceknél fog sor kerülni.

A kalandozók gyorsan szedik sátorfájukat, hosszúra nyúlt árnyékok kíséretében, borgőzös leheletek, valamint karcsú fáklyák fényében sétálnak át a fogadóba, ahol nem éppen gusztusos hordókba merített korsókban szolgálják fel a sert. Míg szétnéznek, Gangwell a főtér közepén támaszkodó ork harcossal cseverészik, de hamar megunja amaz együgyüségét. Odabent szerencséjükre egy goblin javaslatára rummal próbálkoznak és néhány kör után az átutazó érdekes pletykákat oszt meg a kalandozókkal: Kruon feleségét - Otekárót - gyermekkorában szakították el aszisz szüleítől és körülbelül fél évvel ezelőtt hurcolták el a Fekete Ölyv klántól, ahol a törzsfőnök feleségének szánták. A lány szépségének gyorsan híre ment a Kermir ezen vidékén, így a barbárok versengeni kezdtek Kruon kegyeiért, aki ilyen támogatottsággal sikeresen vált Nogor jobbkezévé néhány hónap alatt. A rossznyelvek - főként Grennek hála - azonban hamarjában kételkedni kezdtek Kruon nemzőképességében, ami itt a pusztán kifejezetten szégyenteljes, így népszerűsége az utóbbi hetekben igencsak megcsappant.

Az elhangzottak után Tiennorék kisétálnak a levegőre, igyekeznek kijózanodni útban a találkára. Bűzölgő, kutyakennelekhez hasonló, szűk ketrecek között botlanak bele Deressirbe és kíséretébe, amint éppen - Kruon szavaival - a gyűlöletes Grennel alkudoznak. A hősök gyorsan lépnek, sarokba szorítják a bitang ereni kapitányt, Grent pedig futni hagyják, aki megörülve szerencséjének meghívja újdonsült "barátait" vendégségbe, egy gyümölcsöző üzleti kapcsolat reményében. Deressirt, tucatnyi válogatott fenyegetés után ártalmatlanná teszik, a gyanakvó paplovag legnagyobb megelégedésére, mivel érzése szerint Gangwell átlépett volna egy bizonyos határt. A ketrecek között találnak egy félholt, megcsonkított fülű elfet és Malacpofát, néhány éhező obrissari katona társaságában. Gyorsan kifizetik és kiszabadítják őket, aztán visszamennek a főtérre nyugovóra térni. Roppant hosszú nap volt, néhányuknak van ereje sátrat húzni, de a banda jelentősebb része pillanatok alatt hortyogva engedi át magát a hívogató álomföldeknek.

Másnap reggel nem tudnak ellen állni az illatoknak, így a piacnál az egész kompánia teletölti gyomrát. Az elf, Tyllerann Senn hálája jeléül elárulja, hogy egy Ymbolhoz köthető ereklyét szülőfalujában őriznek és szívesen csatlakozna hozzájuk, valamint kételyét fejezi ki Feina Odlathonba utaztatását illetően, mivel szerinte Csereváros logikusabb döntés lenne, ha igazán sok pénzt szeretnének vele keresni. Később bekukkantanak Har Lia jurtájába. A megnyerő, de valahol mégis tenyérbemászó kereskedő vegyes érzelmeket vált ki Ybonékból: rendkívül barátságosnak tűnik, tudása valószínűleg tiszteletreméltó, ugyanakkor érthetetlen mit keres itt a puszta közepén. Miután meggyőződnek néhány tárgy mágikus mivoltáról (sajnálatos módon egy emberélet árán) felvásárolják a fél boltot, majd beállítanak Grenhez ebédre. Végre forró és illatos fürdőben moshatják le magukról az út porát, Kita legnagyobb megelégedésére. Tiennor az emeleten lévő -bódult - leányok társaságát is igénybe veszi, de mielőtt belevetné magát az örömökbe, átkutatja Grenn íróasztalát és információkat szerez a nőnemű rabszolgák elbírálásáról, akikért Otekáró felel. Miután sikerül egy asztalhoz ülnie mindenkinek, Grenn megbízza a kalandozókat, hogy játsszák a kezére Kruon barbár feleségét, cserébe elmondja Feina hollétét. A kalandozók gondolkodási időt kérnek, majd mindent egy lapra feltéve berontanak Kruonhoz, semlegesítik és kimenekítik Otekarót a házból. Lóra pattannak, mire az őrök észbe kapnak az egész csapat kiront a kapun és a lebukó nap fényében vágtáznak tovább délre, káromkodások és elsuhanó nyílvesszők közepette. Reggelig bírják az erőltetett, menetet, a forró napon mindenki lihegve, izzadtan és porosan fújtat. Néhány óra könnyebb lovaglás elteltével az út mellett találnak egy fákkal övezett tavat, ahol Ybon megálljt parancsol. A szándékosan, felderítőnek hátrább hagyott Verava is beéri őket, boldogan jelenti, hogy senki sincs a nyomukban, így nyugodtan megpihenhetnek.

Miután tucatnyi barbárt lemészároltak (javarészt a Kék Medve klánból) a hősök azon nyomban nekilátnak feltérképezni az apátságot, bizonyítékokat keresni, részletesebben megismerni az apátság viszonyrendszerét. Olyannyira elmerülnek a kutatásban, - miközben Sylvestris és Revnar eszméletlenül gyógyulnak sebeikből - hogy Tiennort is hátrahagyva erednek, a délre mutató nyomok irányába: ugyanis találtak egy levelet, mely a gyanú szerint az ereni helyőrség vezetője és Wer Shirkif közötti kapcsolatra mutat rá, megfűszerezve egy kis emberkereskedelemmel. Egy tucat barbár vonakodva kíséri Ybonékat délre, ők is csak Gangwell lándzsára támaszkodó szemöldökráncolása miatt, mivel nem kívánnak ellentmondani Ymbol akaratának. A vágtát nem töri meg a bokrok és apró dombok tarkította táj, sőt a messzeségben felbukkanó felhők még jobban ösztönzik a sietős rohanást.

Talán épp ezért, mindenesetre váratlanul éri a csapatot, a föld alól előtörő hatalmas óriáskígyóféleség, egy Vérvad. A szörny felbukkanását megelőzte valamiféle földrengésszerű remegés, melyet gyomrukban éreztek az utazók. A lovak azonban rezzenéstelenül ügettek tovább, csak a forráskánt feltörő, vakondtúrásszerű földhalom láttán torpannak meg és kezdenek őrült nyihogásba. A lovaikról leugró kalandozók azon nyomban nekiesnek a teremtmény felaprításának: Ybon paizsát előretolva magára vonja a teremtény figyelmét, míg Gangwell és Kita két oldalról próbálnak a háta mögé kerülni. A barbárok remegve állnak hátrébb, tisztelik és félik a szörnyet, így nem bocsátkoznak harcba. Néhány perc - illetve Gangwell bokorbalandolása után - sikerül legyűrni a fenevadat. A trófeák begyűjtése közben pillanatok alatt hűvös szél támad, s mire újra nyeregbe pattannak máris fagyos hidegben és szakadó hóban folytatják útjukat. Ismerős kiáltást hallanak maguk mögül: Tiennornak sikerült utolérnie a kompániát. Szakadó hóban folytatják útjukat, de amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen távozik a kellemetlen hideg. Fél óra múltán újra kellemes napsütésben ügethetnek, miközben a hótakaró alól előbukkanó fűcsomók a közeledő rekkenő hőségről árulkodnak. Gangwellnek sikerül kiszúrni egy lesben álló férfit, akit gyorsan elkapva tudomást szereznek a környék félelmetes boszorkányuráról, a Nagyúrról. Tarnuke-ba csak a Nagyúron át lehet eljutni, így kénytelenek szembenézni a pletykák szerint  a Sápadt Légió támogatását élvező helyi kiskirállyal. Hosszas tanakodás után, a barbárokat rabszolgáknak beállító terv kudarcba fullad, ám eközben lelepleződnek a "holtak" így az Ybon által fanatizált egytucat harcos felprédálja a maradék helyőrséget. Tiennor mágiával helyreállítja a felborított tákolmányt, így a félóra lovaglásnyira lévők talán nem sejtik meg ittlétüket.

Hamar kiderül azonban Bolk nem egy komoly erőd, sokkal inkább egy tanya, tele részeg banditákkal és néhány fogvatartott rabszolgával. A kiontandó vérmennyiséget csökkentendő, könnyen elvonják figyelmüket némi fényjátékkal és a Nagyúr elé járulnak. A hősök már nem bírják megállni röhögés nélkül Bolk szürreális világát, élén a nevetséges boszorkánynagyúrral, aki bár félelmetes koponya mögé bújik, hangja mégis ismerősen cseng Ybonéknak. A rögtönzött "rituálénak" hála, újabb daychini feketetallérhoz jutnak hozzá, így most már többedmagukkal is bejuthatnak Tarnukeba, továbbá a Nagyúr - pénzt szimatolván - néhány szál ill. morzsolt, nagyon ritka, ezüstszínű tulipánhoz is hozzájuttatja újdonsült "barátait". Nagyot sóhajtva hagyják hátra a tébolyt, s miközben napnyugtára elérik Tarnuket azon tanakodnak vajon mennyi őrült dologgal kell még szembenézniük ezen a káosz formálta pusztaságon.

A reggelt Gangwell cseresznyézéssel kezdi. Miután megismerkednek az ereniekkel, illetve félszemű vezetőjükkel Deressirrel, közösen folytatják útjukat délnek. A horizonton furcsa, kúp alakú képződmények bukkannak fel, mire Ybon kiselőadást tart az érdeklődő Kithának a vulkánokról. Nemsoká elérnek Keresztúthoz, útközben kunyhók, vályogépületek, barbár bennszülött családok mellett haladnak el. Keresztút egy előretolt helyőrség, mely ereniekkel van tele. A borzalmas sör, rettentő étel, szűkszavú katonák és a hamarosan megbecstelenítésnek áldozatul eső barbár asszonyok látványa gyors továbbállásra sarkallja Gangwelléket. Éjszakára érik el a Gunitó-tó partját azonban Sárga Vérvad felderítőkbe botlanak és mire kettőt pislognának már egy beavatási szertartás közepében találják magukat, ahol puszta kézzel, csalás (azaz mágia) nélkül kell legyőzniük a törzs fél-ork bajnokát. A fáklyák fényében némi furfanggal földre terítik a hegyomlásnyi orkot, majd harcképtelenné teszik. A sámán által rájuk tukmált növény részegségszerű állapotot idéz elő, a barbárok pedig örömmel köszöntik őket falujukban. Ybonék gyorsan elalszanak, azonban Kitha ébreszti őket, mivel a tó gyönyörű kékes színekben pompázik és vétek lenne kihagyni eme látványt. Hamar csónakba pattannak és kiderítik a világító halak titkát. Ybon felskicceli a látképet a kolostorral, mialatt Gangwell különleges képességének segítségével a tó mélyére úszik és felszínre hoz egy szütyőnyit a világító, furcsán nyálkás anyagból.

Másnap Ubluk kíséretében felmásznak a domb tetejére és bebocsátást kapnak Wer Shirkifhez. A dombtetőn a Kék Medve klánba tartozó barbárok téblábolnak. Az egykori apát kiemelkedő tudásról tesz tanúbizonyságot, majd felajánlja a hősöknek a csatlakozás lehetőségét céljaik elérésében. Ybonék kételkednek szavaiban, ráadásul egyik embere (szövetségese?) Revnar még el is szólja magát ebédjük elfogyasztása közben. Gangwellék nem haboznak gyorsan feltérképezik a kolostort: Ybon a könyvtárban bukkan érdekes nyomokra, míg a fejvadász a sámán sátrában botlik bele egy (az ő szavaival élve) hamúszínű szukába. Miután sikerül összerakniuk a képet rájönnek, hogy legnagyobb szerencséjükre nincs náluk Ymbol koponyája, amit az apát tűzön-vízen magáénak akar. És ekkor érkezik meg Tiennor, alig józanul, egy szekér (a mézkereskedő) rakományában utazva. Nincs idejük sokáig örülni egymásnak, gyorsan cselekszenek és lejutnak a kolostor kútjába, ahol két kutatóval találkoznak és általuk megismerik Ymbol asszonyának nevét. A csapdába került hősök tanácstalanságán végül Gangwell kerekedik felül és megtalálják a felszínre vezető rejtekutat. Miután sikerül Sylvestrist és Revnart maguk mellé állítani, nekivágnak lemészárolni a Kék Medve klán barbárjait.

Az öldöklő csatából mindenki kiveszi a részét: Gangwell és Tiennor íjaikkal kezdik tizedelni a sorokat, míg Ybon és Kitha egymás oldalát védve rohamozva törnek át a barbár sorokon. Sylvestris tűzlabdával semlegesíti a kút mellett őrködőket, Revnar pedig kétkezes csatabárdjával szeli ketté egyik áldozatát. Wer Shirkif Ymbol lándzsájával a kezében ront a csatába, majdhogynem halálra döfve Revnart, Gangwell karját pedig egy csatabárd éle hasítja fel. Sylvestris titokzatos mágiája - mely során saját vérét is felhasználja - komoly sebet okoz az egykori apátnak. A földön heverő tucatnyi hulla között tovább folyik a küzdelem, Tiennor végül Wer Shirkif mellkasába mélyeszti pengéjét, Gangwell pedig felemeli a lándzsát, minek hatására a barbárok letérdelnek új vezetőjük előtt és feladják a csatát. Sylvestris utolsó erejével még megpróbálja Revnar életét megmenteni, Ybon pedig Gangwell karját rakja rendbe.

A con-tól eljövőben Tiennort is elveszítik a tömegben: a kényelmetlen embertömeg, fülledtség és por, a Három Testvér fogadóba parancsolja Gagnwelléket. A szerényebb jövedelemmel rendelkezők számára fenntartott vendéglőben belebotlanak egy gyanús alakba, Shazadba, aki valószínűsíthetően kapcsolatban áll a taneasi rabszolga kereskedőkkel, de nem sikerül kicsikarni belőle használható információt. Shazadot nem sokkal később egy másik fogadó, a Kacagó Kanca emeletén keresnek fel. A kereskedő által vázolt tisztességtelen ajánlatra válaszul Ybonék lemészárolják a kufár testőreit, Gangwell pedig megérzéseire hagyatkozva megöli harcképtelenné vált ellenfelét, Shazadot, miután az Odlathont jelöli meg Feina lehetséges tartozkódási helyeként. Némi kárpótlásként összeszednek két szütyőnyi aranyat, amit azon nyomban felajánlanak az új Krad templom építésére, Nilin Gar pedig kezelésbe veszi Ybon komoly sérülését. Nilin Gar pirulva és zavartan látja el Ybon sebeit, az adományért és elpusztított gyermekkereskedőért cserébe pedig két Kyelnek szentelt amulettel ajándékozza meg a jóllakott hősöket.

II. Corawa Wolkun felé vezető úton megcsodálják az oderat testőrségét: talpig vértben, vörösre festve, lándzsákkal kezükben szegélyezik a palotáig vezető utat. Az oderat álmos tekintettel fogadja Ybonékat, diszkréten demonstrálja hatalmát (felidézi Berda halálát), majd gyorsan a tárgyra tér. Ybon képességeit méltatja és szeretné ha számíthatna rá, mivel a kermirek nagyrésze eltávolodott vagy sosem mélyült el kellően Krad hitében, szüksége van egy nagy tudású, hitében megingathatatlan harcosra, aki oroszlánrészt vállalna a hit terjesztésében illetve az idegen népek megismerésében. Ugyanakkor az inkvizíció is igényt tartaná rá, így két hét áll rendelkezésére, hogy eldöntse melyik félnek fogja ajánlani szolgálatait.

Az oderat után homlokráncolva ülnek be éhségük csillapítása végett, a Három Testvér tehetősebbeknek szánt szárnyába. Paripák nyerítése, szitkozódások közepette ront be a fogadóba Kitha, a szemtelen tiadlani harcoslány, ki Garradorra tanácsára szeretné követni Gangwellt utazásai során, hogy általa megérthesse a Turuk-Nart ,a kard útját. A fejvadász némi habozás után rábólint, a kellemetlenkedő, tisztaságmániás nemesi felmenőkkel rendelkező leányzó csatlakozására. Hamarjában továbbállnak és elindulnak az oderat által kijelölt feladat végrehajtásához, felkeresni a Gunitó-tó mellett épült kolostort. Fél úton egy árnyas ligetben pihennek meg, néhány ereni és délre tartó kereskedő szomszédságában. Ybon feljegyzéseibe és térképeibe merül, míg Kitha Gangwellel gyakorlatozik, aki nem átáll néhány balul sikerült próbálkozás után erőfitogtató mozdulatokkal lenyűgözni alkalmi tanítványát.

A gepárd a sikátor bejáratánál ül, Tiennor alig bírta követni, épphogy utolérte, ám amikor befordulna a kis árnyas utcába a macskának nyoma sincs. Az sikétor vége egy romos alacsony, kis kunyhóba fut bele, mintha a két többszintes lakóházhoz ragasztották volna, elzárandó az utca végét. Odabent gyertyák égnek, füstőlök illatoznak, Tiennor bekukkant, majd benyit a házikóba, ahol a gepárd békésen fekszik a padlón. Vénséges öregember kínálja hellyel és itatja meg undorító ízű löttyével, aminek következtében a bárd elájul, mély álomba réved. Feinát látja a sivatagban, valamiféle oázisban egy kis tó mellett, fa árnyékában csücsül. Láncra verve, fogvatartóitól jónéhány lépésre, így azok arcát nem látja tisztán Tiennor.

Az álomkép gyorsan véget ér, levegőért kapkodva ébred, de már nem a kunyhóban, hanem a sikátorban találja magát két holttest társaságában. A katonákat átkutatva gyorsan felismeri il Deratot, majd egy emlékfelidézés nevű mágiaforma alkalmazásával feleleveníti az itt történteket. Kalkirát látja, amint egy sötét alakkal találkozik, ám az legnagyobb meglepetésére il Derat. A lovag elmondása alapján már várta, hogy leszakadjon barátaitól, így végre elégtételt vehet. Kalkira azonnal szembeszáll az északiakkal,de nem bír a túlerővel. Néhány pillanat múlva szürke köpenyes alakok sietnek segítségére és a két lovag már a múlté. 'Sohasem felejtünk, sohasem bocsátunk.' Hangzik el az idegen szájából a mondat, amit Kalkira elismétel, majd némi habozás után követi az alakokat a sötétbe. Az emlék ezután szertefoszlik, Tiennor korgó gyomorral siet a Három Testvér tehetősebbeknek fenntartott részlegébe. Ebéd után igyekszik társai nyomára bukkanni, ám egyre inkább úgy érzi követik, így megpróbálja lerázni üldözőit. Az egyik sarkon megpillantja gepárdját, nyomába is ered. Sötét utcákon keresztül szalad a macska után, az egyik sarkon egy edényekkel megrakott szekérnél nyomát veszti. A szekér mögül jókora kődarab puffan tompán Tiennor halántékán, de mire előránthatná fegyverét elsötétül a világ.

Már nyárba fordul az idő, mikor a kiszáradt poros úton caplatnak a hősök a déli Őrtorony felé, ahová a cont szállásolták el. Az utakon kavargó tömeg felszabadultabbnak tűnik, mintha a városra már nem ereszkedne az a nyomasztó hangulat, ami ideérkezésükkor tapasztalható volt. Sokan az Öt Kút miatt érkeztek a városba, míg mások az ismét fellendült kelet-nyugati kereskedő utakra igyekeznek. A fogadók tömve vannak vendégekkel, hahotázás és edénycsöröpölés közepette fordulnak a déli kapu irányába. Néhány ereni tiszt mintha felismerni vélné Tiennorékat, de mint aki kísértetet látott sebtében tovább lovagol. Fertan segít utat törni a con szállása felé. A tumultus itt is óriási, néhányan lökdösődve törnek utat. A bástya tövében féltucat katona álldogál és nevetgél. Meglepetésetekre, egy obrissari katona és Verava lándzsával kezében áll őrségben a bejárat mellet. Leesett állal fogadja Ybont. Elmondása alapján a város ostroma után néhány nappal Lyssel és Hidakkal együtt csatlakoztak egy 20 fős csapathoz és Taneasba jöttek, Krahul pedig visszatért Cölöpvárba. A con elé járult, aki türelemre intette és átmenetileg felajánlotta, hogy csatlakozzon a bástya őrségéhez, így is tett. Lys az oderathoz kért és kapott bebocsátást, aki fogadta de azóta nem találkozott vele, ami érthető hiszen a félelf lány mindenkivel rendkívül bizalmatlan. Azután kalandos körülmények között (valamint Ybon hamisított aláírásával készült kamu felszólításokkal) sikerült összevadásznia Gangwell, Tiennor és Ybon paripáját.

Verava őszinte örömujjongásának lecsillapodása után belépnek a toronyba, és ekkor veszik észre, hogy Kalkira valahol elkeveredhetett a tömegben. Tagrid Lamar vizíója óta kissé furán viselkedett. A con ételt és bort kínál a kalandozóknak, Daldevir az egyik hordó mellett félmeztelenül pucolja csizmáját, mellkasán friss vágások éktelenkednek, valószínűleg alaposan kivette a részét a csatározásból. Mielőtt bármit mondanának con Algeion közbevág, hogy neki nem tartoznak magyarázattal, azt tartogassák az oderatnak. Állítása szerint az oderat reménykedett Raklam gyilkosainak felbukkanásában, ugyanakkor bizalmasan kezelte ezt a lehetőséget. Az ereniek kisebb felbolydulást okoztak a városban miután elkezdték kiélni alantas ösztöneiket, de szerencsére az erigowiak az oderat parancsára igyekeztek keményen fellépni a fosztogatók ellen. A kastélyban megtalálták a vérfürdő nyomait és a kazamatákhoz vezető lejáratot. Hamar kiderítették mi történhetett: kik ölték meg Raklamot, kik koncolták fel a nomádokat és hova tűnt a kalandozócsapat. Így az oderat lezáratta a lejáratot és a kastélyt kiáltotta ki átmeneti rezidenciájának.Az ereniek kezdetben hangot adtak nemtetszésüknek de mivel az erigowiak semmiféle jussot nem követeltek, így (bár jóval visszafogottabban) magukévá tették Taneast. Pillanatnyilag az ereni vezérek csak zabálnak és dugnak, sajátjuknak tudják a várost, az erigowi sereg nagy része vissza is tért Geronumba, ezért katonailag eren dominál, ugyanakkor az Oderat jelenléte bőven kiegyenlíti az ereni-erigowi erőviszonyokat.

Minden félelmet hátrahagyva, ugyanakkor a gyász terhét cipelve ereszkednek le a kastély sötét csigalépcsőjén. A meredek lépcsőfokok, egyre mélyebbre vezetnek az ismeretlenbe, miközben biztató pincehideg-huzat csapkodja a hősök arcát. Egy folyosóba torkollik a lépcsősor, melynek oldalába ősi elf rúnákat véstek. Ybon és Tiennor megpróbálják hamarjában értelmezni a  szöveget, mely itt-ott igencsak összefüggéstelen. Fenyegető veszélyre, lélekpróbáló csapdákra és ármányra intenek a szavak, de a csapat vállalva a veszélyt tovább halad. Az ősi folyosók elég tágasak, ezer évvel ezelőtt akár szerves részei lehettek a felszíni romoknak. Miután véget ér az átjáró, egy szakadék szélén találják magukat, a szemben lévő oldalon négy fekete páncélos alak őriz két ajtót. Kalkira és Tiennor íjakkal veszik célba az ellenséget, amíg Ybon és Gangwell az átjárót és a szemben lévő szobát összekötő peremen átsiet. Az íjakból kilőtt nyílvesszők nem okoznak kárt, ehelyett Ybonba és Gangwellbe nyilall bele a lüktető fájdalom. Azon nyomban ráébrednek ellenségeik csupán akkor támadnak ha ők is, és nem okozhatnak kárt bennük hiszen saját magukat sebesítenék csak meg. Ezek után békésen elsétálnak mellettük és megpróbálják felfeszíteni a zárt ajtót. Ybon erővel esik neki, ám a túloldalt koromfekete mélység fogadja, egyensúlyát elveszítve épphogy megragadja a peremet. Gangwell villámgyorsan ugrik társa után és akadályozza meg a zuhanástól. Kalkira és Tiennor pedig biztonságban felhúzzák a lovagot. Tovább folytatják útjukat a másik ajtó irányába, miközben Gangwell, érzelmei csillapítása végett egyre gyakrabban nyúl boros kulacsáért. Nemsokára egy szobába jutnak hatalmas kerékkel a közepén, valamint három vasrácsos kijárattal. Apró, éles tüskék süvítenek a mennyezetből valahányszor téves irányba mozgatják a kereket, ám gyorsan rájönnek a helyes megoldásra és a bonyolult mechanikát működtető keréknek hála az egyik rácsos kapu nyitva áll előttük. Hamarjában elérkeznek Saneat furcsa lakójához, Marglorhoz, aki már-már kellemetlenül jól informált a karakterek múltjáról... jövőjéről? Elmondása szerint Obrissarból gyorsan elérkeznek hozzá a hírek, bár ez nem nyer megerősítést. Rituális próba elé állít minden hőst, mely egy álomszerű helyzetben hozott döntésüktől függ. A csapat barátságosan közeledik a goblinhoz, aki ki tudja hány éve él itt, mennyire bomlott meg elméje és milyen titkok tudója, mindenesetre vagyont érő tárgyakkal ajándékozza meg a hősöket, néhány aranytallér ellenében. Sietve haladnak tovább, Gangwellben kételyek ébrednek a goblintól kapott talizmán viselése óta, Kalkira is kissé zavartnak tűnően menetel tova. Egy kereszteződés után továbbhaladnak a magányos, feltehetően Raklamhoz köthető nyomok után. Újabb teremben találják magukat, szoborszerű gólemmel a közepén, mely jöttükre életre kel és a helység védelmére kel. Ybon némi tétovázás után felismerni véli a démonfejedelmet és rizikós cselekedetre szánja el magát Gangwellel karöltve. A fejvadász nekiront a démonnak, ám az összecsapás előtt futtában hanyatt vágja magát és átcsúszik az entitás lábai alatt sikeresen felhívva magára a figyelmet. Ybon eközben hátulról a szörnyhöz fut, megragadja törzsét és halkan mormolni kezdi gyógyító litániáját. A gyűlöletdémon felordít fájdalmában és néhány pillanat alatt semmivé lesz. Semmit sem pihenve, tovább halad a csapat. Elérkeznek egy újabb próbatételhez: a terem végén ülő szoboralakok több ezer év távlatából tekintenek rájuk, ám a pyarroni attribútumok - hála az elmúlt századoknak - már megjelentek a sziklába vájt figurákon. Egy mesébe illő találós kérdéssel engedik őket tovább, melyet Tiennor villámgyorsan megfejt. Talán ismerte a legendát, talán tényleg ilyen jól vág az esze, mindenesetre a többieknek csak pislogásra volt idejük.

A felbukkanó titkos ajtó tovább vezet a sötétben. Gangwellben bizalmatlanság támad az elvégzendő feladat irányába, valamint kétely a barátaiba vett hitében. Kalkirának észrevétlenül jelez, hogy maradjon a közelében. A falak eközben gyönyörű tükörsima felületté válnak, melyben a fáklyák fénye megsokszorózódik, építészetileg ez lehetett a romváros csúcsteljesítménye. A folyó egy szintén tükörsima hatszögletű szobában végződik, átellenben egy kijárattal, közepén pedig egy oltárszerű emelvénnyel. A szobában egy alak áll, hőseink gyanítják, hogy csupán jelenés, Gangwell azon nyomban felismeri benne mesterét, Tagrid Lamart. Kalkira lassan előhúzza rövid kardját. Tiennor és Ybon, mit sem sejt a fejvadászokban tomboló bizonytalanságról, csupán érzik, hogy az egész helyzetnek óriási jelentősége van Gangwellre nézve. A maszkos figura int a fejvadásznak, talizmánját helyezze az oltárra, ám az megtagadja a parancsot, elhajítja az amulettet és dühösen a jelenés felé vág kardjával. A penge átsuhan a szellemalakon, mire az semmivé foszlik. Tiennor és Ybon biztosítja Gangwellt a szövetségükről, a bárd nem habozik, azonnal visszahozza a talizmánt és bátorítja a fejvadászt: vessen véget bizonytalan "útjának." Gangwell az oltárra helyezi a rózsakvarcot, mire éles képek rohanják meg elméjét. Tudata felszabadul az amulett és a helység együttes erejének hála, így valódi emlékei újra megtöltik elméjét és ráeszmél, hogy honnan jött valójában, kit szolgált és milyen paranccsal érkezett Erigowba. Az emlékek, pszi csapásként jutnak el a többiekhez is, döbbenten szembesülnek a ténnyel, hogy jóbarátjuk egy kermiri barbárgyerekből lett toroni fejvadász, akit arra képeztek ki, hogy a megfelelő időben bomlassza szét Erigow egységét. Kalkira zavartan pislog a látottakon, Gangwell a padlóra rogy, zokogni kezd fájdalmában. A többieknek is kell néhány kövér pillanat mire megemésztik a látottakat. A fejvadászt felsegítik, megvigasztalják, az elbizonytalanodott Kalkirát pedig egy érzelmektől túlfűtött csókkal próbálja Gangwell megerősíteni hitében. Letaglózva jutnak fel, az általuk álomnegyednek tippelt házak közé, ahol nagyon gyorsan leszámolnak egy tűzdémonnal és annak megidézőjével, egy vadmágussal, akinek valószínűleg nagyban köszönhető volt a környéken eluralkodó káosz. A hősök ráeszmélnek, még másfél napjuk van, amíg megérkezik a geronumi sereg, így meghúzzák magukat az egyik ősidőkből fennmaradt épületben és bekötözik sebeiket. Másnap reggel, izzasztó melegben, a nyugati kapu felé veszik az irányt. A város kereskedelme roppant élénk, tömegbe vegyülve könnyedén törnek maguknak utat a falakig, ám belebotlanak Erd Fertanba, az ereni kapitányba, aki nem bír hangot adni megdöbbenésének. A csapatot újabb meghökkentő csapás éri, ugyanis kerek egy hónap telt el Saneat-i alászállásuk óta. Erd Fertan elmondása alapján még ostrom előtt sikerült bejutniuk a taneasiaknak a kastélyba, az ott talált nomádokat pedig felkoncolták, a megérkező sereg pedig négy nap alatt bevette a várost. Szédülve veszik tudomásul a hallottakat, hitüket megkérdőjelezve próbálják kitalálni, hogyan is folytassák tovább útjukat.

Folyamatosan dörömbölnek a vár kapuján. Az ordibálások között vegyesen fedeztek fel erv és kermiri szitokszavakat, odakint valaki árulást kiálthatott, mivel látták a kánt bemenni embereivel Raklamhoz. Az éj közben leszállt, néhányan megpróbálhattak fölmászni a falakon ám a kezdetben lelkes beszólásokat tompa puffanás követte és a hangzavar hamarosan csalódott morajba fulladt. A fáklyákat, gyertyákat bőségesen tudjátok pótolni,  fényben nem szenvedtek hiányt, valamint a nomádok is mértékkel estek neki a raktárkészletnek, így bőséggel áll rendelkezésetekre élelem. 

Mukka idegességében hatalmasat rúg Raklam egykor trónként használt székébe, mire az legurul a néhány lépcsőfokon, magával rántva az alatta elterült szőnyeget. Ekkor fedezitek fel a titkos csapóajtót, melyet a Raklam nyakában lifegő kulccsal ki is tudtok nyitni. Fekete csigalépcső vezet lefelé a sötétbe, huzatot éreztek, de semmilyen fényforrást sem láttok. A csapóajtó belső oldalára rúnákat véstek, ami talán magyarázatot ad arra miért is éreztek orrfacsaró bűzt az ajtó felnyitása óta.

 A haditanács végeztével gyorsan felkerekedik a kis csapat, hogy minél hamarabb Taneasba érjen. Útközben belebotlanak Erd Fertanba, aki felhívja figyelmüket, egy a közelben ólálkodó nomád lovascsapatra. Óvatosan megközelítik a tavacska körül időző harcosokat, majd Ybon áldásával kísérve lesből, nagyon gyorsan lecsapnak azokra. Nem tudják pontosan melyikük lehet a kán, így a parancsokat osztogató és Erd Fertan által veszélyesnek ítélt testőrre zúdítanak nyílzáport, pillanatok alatt másvilágra küldve azokat. A megrettent zsoldosok Mukka, a tolmács vezetésével azonnal hűséget fogadnak Gangwelléknek, Tiennorhoz pedig hozzászegődik egy kissé furcsán viselkedő gepárd. A halott kánról kiderül, hogy nem más, mint Erihu, zsebében egy hatalmas zafírkővel. Útban Taneas felé összebarátkoznak a nomádokkal, megismerik a kánt sújtó átkot és néhány nomád szokást, például az istennőként imádott  Felice-t. Kidolgozzák a stratégiát és Berdát Erihunak álcázva bejutnak Taneasba.

Raklam követének azonnal jelentik a koponya megtalálását, így gyors bebocsátását nyernek amaz csarnokába. Az ősi vár szénfekete falai nyomasztóan tornyosulnak föléjük. Raklam hízelegve fogadja őket, majd némi alkudozás után belemegy a cserébe, Tiennor és Kalkira nyomban nyílvesszőket ereszt a város urába, Gangwell pedig Ybon segítségével a karzatra próbál feljutni. Berda futásnak ered, a Raklamnak hitt fickó holtan rogy össze felfedve az illúziót arról, hogy Berda apja még életben van valahol. Gangwell azonnal végez az egyik számszeríjásszal, Tiennor és Kalkira tovább nyilaznak, a gepárd egy testőr torkának ugrik, Mukka pedig a másik zsoldossal vív élet halál harcot. A hátra szaladó Berdát rémült sikoly kíséretében ragadja meg az oszlop mögül előbukkanó Raklam. Ybon meghallva a sikolyt azonnal a lány segítségére rohan, azonban a bitorló pengéje gyorsabbnak bizonyul. Berda a padlóra zuhan, Tiennor és Gangwell tehetetlenül pislantanak hátra. Ybon teljes rohammal kaszabolná le, ám - talán az isteni közbeszólás végett - csupán harcképtelenné teszi Raklamot. Kalkira és Gangwell végezve a maradék számszeríjászokkal odarohannak a haldokló lányhoz, mialatt Ybon az istenekhez fohászkodva igyekszik életben tartani. A feldühödött Tiennor, miután elveti az értelmes párbeszéd lehetőségét lecsapja Raklam fejét. Berda szenvedéseit enyhítik, így legalább fájdalommentesen búcsúzik el barátaitól, akik segítettek neki beteljesíteni bosszúját. Sajnos a gyászra nincs sok idejük, mivel a nomádok bár berohantak és elreteszelték a súlyos kapukat, csapdába estek a várban. Az emeleten meglelt kincsek nem enyhítik bánatukat, de jól tudják, az igazi csata csak most kezdődik el.

Az ereni bárók és kapitányok zöme már elérte Geronumot, így Kerta másnap reggelre haditanácsot hív össze. Il derat is megérkezett a seregével, Sarad Sor pedig tanácsokkal és némi információval látja el a hősöket.  Kertánál tett rövid látogatásnak köszönhetően fegyverekkel ajándékozza meg Tiennorékat. Mielőtt visszaindulnának mennydörög és a csendes, csiripelő délutánt felváltja a dézsából érkező Arel áldás. Gangwell és Ybon csatlakozik a tiadlani táborhoz és közösen fogyasztják el vacsorájukat, Tiennor pedig éjszakai látogatást tesz Kertánál. A fejvadász és a lovag megismerkednek a keletiek furcsa vezetőjének történetével, majd nyugovóra térnek, a bárdot mindezalatt a bárónő veszi intenzív, de cseppet sem szenvedélyes kezelésbe. Az éjjel egyszerre ébrednek fel a koponya borzongató hangjára. Mindegyikőjük máshogy viszonyul Ymbolhoz, a nem evilági entitás azonban nagyon erős érzetet kelt bennük: Gangwellnek a múltjára, Ybbonnak a jelenére, míg Tiennornak a jövőjére lehet hatással ez a furcsa marhakoponya. Hogy pontosan milyen értelemben azt nem képesek megfogalmazni, csupán érzik.

Kalkira az éjjel folyamán elárulja Gangwellnek, hogy Garradorra valamilyen keleti átok vagy eskü miatt nem onthat vért ezért bízta rájuk testvére bosszúját, Erihu Altim, a Sötétkék áradat egyik kánjának megbüntetését. Tiennornak az éjjel folyamán ismét megjelenik a titokzatos, köpenyes alak, ugyanakkor nem tudja eldönti, hogy csak az álom emléke jelent meg újra, vagy ez egy másik jelenés, de az ismét elhangzott "Szelídítsd meg a fenevadat!" új megvilágításba kerül, hiszen a fenevadra/bestiára a toroni/kyr Erihu szót használja az álombéli alak.

Másnap reggel a haditanácson jelenlévő ereniek, Vir al Volas, D'Vir Abbel, Dein Radanal vezetésével egyhangúlag megszavazzák Taneas lerohanását. A bárd szót kér, majd Erd Fertan és a bárónő támogatásával Ybon ismerteti a lovagok számára elképzelésüket, Taneas bevételét illetően. Az ereniek sanyarú ábrázattal bólíntanak rá a hősök tervére, ugyanakkor nem sok reményt fűznek hozzá és minimális kooperációt tanúsítanak az akció iránt, de mindent megadnak nekik, ami a felkészüléshez kelhet. Az ő érdekük, hogy még az oderat előtt rendet rakjanak a környéken ezzel is emelve a dél-ereni bárók és kapitányok dicsőségét.